Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Egyszer mindnyájan megöregszünk. Szociálpolitikánk színe és visszája
gek, jövedelemmel nem rendelkező elhagyottak gondozása. Különösen hátrányos a helyzetük azoknak, akik a nyugdíjazáshoz szükséges időt nem tudták teljesíteni, s akik mindig is eltartottak voltak. E rétegek anyagi gondjaival 10—15 évig számolnia kell a megyének. A tsz-tagság szociális helyzete külön figyelmet érdemel. A tsz-tag nem táppénzben, hanem betegségi segélyben részesül. Az összeg — kevés eltéréssel — megegyezik a más munkaviszonyban álló dolgozók táppénzével. A betegségi segélyt nem a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól, hanem a termelőszövetkezettől kapják. Üzemi konyha szinte sehol nem működik, a tagság nem is nagyon igényli. A közös étkeztetést, amikor erre szükség van — aratás, betakarítás — a tsz-ek bonyolítják. A közös gazdaságok a tsz-törvény alapján részesedési alapjuknak mintegy két és fél százalékát voltak kötelesek a szociális alapra fordítani. Ez a százalék a kiadásokat nem fedezte, ezért mindenütt magasabb százalékot írtak elő. 1972-ben a betegségi segélyeket (táppénzt) már termelési költségként számolták el. A szociális felhasználás a részesedési alapnak mintegy négy százalékát meghaladja a legtöbb termelőszövetkezetben. Üzemorvosi ellátás még nincs. Az üdültetést senki nem szervezi a tsz-tagok körében. Korábban az Állami Biztosító (CSÉB) útján üdülhetett a tsz-tagság egy kis hányada az ország különböző üdülőhelyein. A Főigazgatóság azonban 1973-tól kizárólagosan a gyógyüdülőére korlátozta ezt. A megye termelőszövetkezeteiben a tagság 40—50 százaléka nyugdíjas vagy járadékos. A nyugdíjasok részére a tsz-ek általában háztáji területet juttatnak, művelését kedvezményesen, önköltségen alul számolják el, sőt a leginkább rászorulóknál térítésmentesen művelik meg. Azoknak, akiknek nincs munkaképes családtagjuk vagy hozzátartozójuk, a föld termésének megfelelő terményt természetben adják. Az idős, különösen a magukra maradt tsz-nyugdíjasok és járadékosok — alacsony öregségi ellátásuk mellett — terhesnek tartják a háztáji föld utáni adót, különösen a községfejlesztési hozzájárulást. A tsz-tagság jogos igénye, hogy a nyugdíjkorhatárt egyszintre hozzák más munkaviszonyban álló dolgozókéval. Az öregek gondozásával kapcsolatos irányítás, szervezés a tanácsok jogköréhez tartozik. Vas megyében 1972-ben nyolc és fél millió forintot fizettek ki segélyekre. Ezek folyósításában egyes járásokban, községekben indokolatlanul nagy az eltérés. Az érvényes jogszabályok alapján havi 443 forint teljes összegű rendszeres segélyt lehetett volna folyósítani. Ezzel szemben a megyében az egy személyre jutó havi átlag csak 356 forint volt — az országos 400 forinttal szemben. A tények azt igazolják, hogy a tanácsok nem merítették ki a rendelkezésre álló kereteket, következésképpen 214 ezer forint megmaradt a megyében. Akadtak olyan községi tanácsok, amelyek a központilag nyújtott összegeket sem tervezték be, holott erre nagy szükség lett volna. A segélyek, a nyugellátás nem minden esetben oldhatják meg az öregek gondját. Főleg ott nem, ahol a gondozásra szorult magatehetetlen. Számukra a házi szociális gondozás, az öregek napközi otthona, a szociális étkeztetés könnyíthet sokat. A tavalyi év végéig 14 öregek napközi otthona üzemelt 490 hellyel Vas megyében. A szociális étkeztetésre is akad már példa: Répcelakon és Bőben már bevezették. A házi szociális gondozásnak is egyre több jelét látjuk. Nagy szükség lenne rá, érdemes hozzá megteremteni a feltételeket. Sok magára maradt idős ember sorsát könnyíthetik meg vele. 35
