Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Sobor Antal: Húsvéti locsolás

Gábor ettől megijed, megróimtjia Gyuri pulóverét, nehogy hagyja magát beinvi táltatni.

— Ó, nagyon sietünk ám! — mondja élénken. — Nem akarumlk lailkiaknlalt- lanoik lenni. Mag eztán sokfelé todll még locsolni mennünk.

— Mondom! —- kap a szón a tanító. — Hozzál kii a (tojásból, Irénkém1 Látod, sietnek a fiúk. Ipaokodnának tovább.

Irénlke fölmiegy a teraszra, friss, zöld fűvel (bélelt kosárkát hoz le vigyáza- toisan a lépcsőn. Tartja ia fiúk elé. Azok kivesznek egyet^egyet a tojásból. Szép cifráik, forgatják, nézik.

—■ Irénfcám póngálta a tojásokat. Ugye, szépek? — szól a tanítóné.

— Jaj, de nagyon szépek! — lelkendezik Gyuri. — Még a képeslapokon .sincsenek szebbek.

— A mi kis nyuszikánk piingálita őiket — énekli újra a tanítóné.

Mennek végre kifelé. Gyuri a tojást a feje búbjára illeszti, úgy teszi föl

a fcatonasapkát. A kapuban visszafordulnak, bogy utolsót köszönjenek.

— Dicsértessák a Jézus Krisztus!

— Mindörökké, gyerekek, mindörökké! — int utánuk a tanító.

NÉMETH ÉVA: SZIGET

413