Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Kloss Andor: A történelem lehetőségei

ség, az emberek sziátes tömegei képeseik, die ők is 'csak ia Itöóténdmi korszakok és korok szakadatlan egymásutánjában. A G. A. úr X.-íbem végtső tanulsága, minit láttuk, ia:z volt, bogy a korlátok nélküli szabadság önmagát teszi értelmetlenné, önmagát semmisíti meg. A kiközösítő végső kicsengése az, boigy egy eszme egységére törő szándékok, cselekvéseik mám nálkülözbatilk a szabadságot. Egy etszme meg[walqsításániak, emberi közösségeket .átfogó égységének csak lakkor van valódi szilárdsága, ba az egység megteremtésére irányuló szándékokjbelső indulátoklból, valódi emberi szükségleteikből és szabad lafciartatlból erednék. DérydXboif a G. A. úr X.-lban című regényben és A kiközösítőban, e két, belső lényegüknél fogva szorosan összetartozó műiben a törtónielem egy-agy szélsőséges, negatív lehetőségét ábrázolja. Noha óvakodik az önmaga által feltett kérdésekre válaszolni, mégis, e lehetőségek bemutatásával sugallja laiz olvasónak az -amiben társadalom, illetve történelemálaikítás valódi, helyes lehe­tőségeit. Az ember mint sorsát és la itárisadialmát tudatosan alakító lény csak a rend és a szabadság dialektikus rendszerében képes egyre magasabb táirsadalmi-tör- ténelmá szinten önmaga lehetőségeinek íkiteljeisíltésére. Csakis ebben a dialek­tikus rendszerben valósul meg az a. gyönyörű emberi képesség, lamit József Attila —■ A város peremén című versében — rendnek, valamint az ösztönök és la termelőerők humanisztikus kiteljesítésének nevezett. SZENES ZSUZSA: RÓZSÁS LABIRINT 401

Next

/
Oldalképek
Tartalom