Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Egyszer mindnyájan megöregszünk. Szociálpolitikánk színe és visszája

szülőföldünk PöSFAI H. JÁNOS Egyszer mindnyájan megöregszünk Szociálpolitikánk színe és visszája A megyei tanácsülés fő napirendi pontja volt a szociális ellátottság helyzete Vas megyében A könnyűipari üzem igazgatója bonyolult magyarázkodásba kezd, holott a napnál is világosabb, amit mondani akar. Üzemük évente 200—220 millió forint állami támogatást kap termékdotáció címén. Az előállított gyermekholmi jelentős része mégsem jut el azokhoz, akiknek az érdekében, akiknek a támogatására folyósít­ják ezt a jelentős összeget. Az alacsony keresetű nagycsaládosoknál évente leg­feljebb egyszer, ha telik új cipőre, új ruhára. Azokban a családokban viszont, ahol kevesebben ülnek asztalhoz, s magasabb a jövedelem, évente kétszer-há- romszor öltöztetik újba a gyereket. Következésképpen: kétszer-háromszor kap­ják meg az államtól az említett támogatást. így aztán visszájára fordul a dolog, a legjobb szándék mellett is buborékká válik az állami dotáció. A faluban magára maradt idős házaspár állami gondviselése ügyében meg­indul a hadjárat. A tanácselnök, a vb-titkár, még a tsz elnöke is akcióba lép. Min­den követ megmozgatnak, hogy ajtót nyittassanak valamelyik szociális otthonba. Az akció nem megy simán. A szociális otthonok — mindenki által ismert! — zsúfoltak, a megyei tanácsok szociálpolitikai csoportjánál sorban állnak a beju­tásért. Magatehetetlen, öreg emberek, segíteni kell rajtuk! Az életük gürcölésből állt, legalább életük alkonyán érezzenek könnyítést, ha már utódra nem tellett erejükből, akaratukon kívül gyermek nélkül élték le együtt a negyvenöt esz­tendőt. Sok-sok talpalás után talán szerencséje van a tanácselnöknek: a két ember hajója révbe ér, azaz felveszik őket a szociális otthonba. Az egymásba fonódott, fél évszázadon át egymás szeretetében, gyűlöletében elvásott élet kettészakadt. A szociális otthonban ugyanis éppen csak találkoznak. A társalgóban, az ebédlőben, a kertben — úgy, mint a többi gondozottal. A régi kastélyokban kialakított intéz­ményekben ugyanis nincs lehetőség arra, hogy külön szobája legyen az idős házaspárnak. Aligha kell hangsúlyoznunk: a szociális otthonra vágyók sora mellett falun és városon egyaránt ott áll azoknak az idős, elhagyott embereknek a sora is, akik 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom