Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK, DIÁK KÖLTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Burkon László: A nagymama elmegy (vers)
BURKON LÁSZLÓ A nagymama elmegy A nagymama csak állt az ajtóban. Jól körülnézett és mindent szemügyre vett. Mintha földbe gyökerezett volna, nem tudott mozdulni, lélegzetet sem vett. Ügy nézett mindent, mintha először látná. Nem! Talán még egyszer az életben, ezt érezte ő, öreg, fáradt lelkében. A fájdalom remegő testében szívét görcsösen markolta, s ereiben gyorsabban keringett az életadó nedv. Némán könnyezett, mozdult a teste, egyet lépett, még kétszer visszatekintett. Ügy, mint akit halálra ítéltek. Számára ez halál, mit gyermeke szerzett. — Siessünk mama, indul a busz! Búcsú az otthontól, a lakástól, a mozgó s élő kertnek minden zajától. Búcsú a szeretettől, a tanyától, a külső zajos és jókedvű világtól. — Siessünk, mama, indul a busz! Szeretett ő itt élni a tanyán, kis házban, melyet drága férje épített. Isten tudja, ők lebontják talán, nem tudják mily kín, verejték árán termett. — Siessünk, mama, indul a busz! Menjünk mama a szeretetházba, ott lesz majd csak csendes és legjobb világa. Vigyáznak, ápolják, lesz ott barátja. Hiába minden, ha nem az ő világa. — Siessünk, mama, indul a busz! Várjunk egy percet, egy pillantásnyit, — Nem lehet mama, indul a busz! — Csók és ölelés, talán még ennyit. Fájdalom, könnyek: elment a busz. Siessünk, mama, a szeretetházba! * * Dicséret 316
