Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - Takáts Gyula: Száz nap a hegyen
XXXVII — Ki küldött ide aranyló fürtjeink közé? — Itt sántikál... A kurta som kezében rontásra szánt. — Öklében ez, nem a tobozos fenyő! — A szüreti traktoros-lovas menetben nem a bor-királynak jogara ... Fütykösével, szemével odasújt. Lehull a fürt a bottól és szemétől le az ért öröm lovak patája ... abroncsok alá ... Biceg és sántikál s ki tudja, hogy, de látta már a puskás őr is, látta, ott állt a Kőfej szirtfokán. Pruszlis, sapkás, tollas sánta sas ... Látta s ahogy onnan, fölötte jártatta szemét, úgy borult s csak addig a határ s mikor az árnyék a fügefáig ért, a csősz arcához kapta fegyverét... És akkor, a célgömb kis rezén egy villanás ... Eltűnt!... És a nap egyszerre végigcsapott ismét a kert fölött. A kis hegyőr mézes szüretre gondolt. Eltörte fegyverét... az öntött, két ólmot kivette, hogy megmutassa és aztán emlékül tegye, — ablak zugába — a puskapor nélkül ölöt De akkor a fügefa alól már lépni sem tudott. Ott bicegett a rizlingek között. Som bunkójával, mint a csép hadart... Markában akkor, mint a tűz Sütött a két golyó . . . Eldobni sem tudta már ... Üres volt... Mégis égetett. A puska nélkül érkezett. . . A szétvett csövet, amelyen ott, az állt, a kő izzadt tövére tette . . . Jött, hogy tudjam ... Én is ... Ezért... És baltára cserélte fegyverét, mert azóta is itt biceg közöttünk, akiről senki sem tudja hogy ki.. . Csak azt, hogy miért küldötte közénk ...
