Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE - Pusztay János: Finn lírai antológiák - 1973
rossz értelmezést, amelyek azon túlmenően, hogy meghamisítják a verseket, még érthetetlenné is teszik őket. Könnyebb dolga volt Jávorszky Bélának, a modern finn irodalom kiváló ismerőjének, aki a Távolba futó utak című antológiában a mai finn lírát kívánta bemutatni. A kötet valamivel korábban jelent meg, mint az előbb említett, a Finn kulturális alap támogatásával. A két antológia jól kiegészítik egymást. Jávorszky kötete mintegy folytatása az eddigi antológiáknak, másrészt egyedülálló jelenség, mert csak a mai finn költészetet reprezentálja. Jávorszky, akinek műfordításaival, a finn irodalmat ismertető, népszerűsítő tanulmányaival már mintegy másfél évtizede találkoztunk különböző napilapok, folyóiratok (köztük az Életünk) hasábjain, csak a ma is élő finn költők alkotásai közül válogatott. Ez a megoldás csak részben mondható szerencsésnek, ugyanis ily módon a tartalmi egység csorbát szenved, mert — mint az utószóban is bevallja — ki kellett hagynia olyan fiatalon elhunyt költőket, mint H. Juvonen, L. Heikkilä, L. Viita, H. Kaasalainen, akiknek költészetük alapján heyet kellett volna kapniuk az összeállításban. Jávorszky az utószóban meghúzza azt a vízválasztót, ahonnan a modern finn lírát számítani lehet: 1949, amikor Vil- jo Kajava „Szárnyas kezek” című kötete megjelent. Az 50-es években tapasztalható elsősorban formai újítások után a 60-asok nemzedéke politikusabb költészetével tűnik ki. A korábbi nagy lírikusok, A. Meriluoto, K. Kunnas szerepelnek ugyan ebben a válogatásban is, de a tőlük fordított egy-két vers már sejteti, hogy a mai finn költészetben háttérbe szorultak. A kötet valamivel több mint 100 verset tartalmaz, s ami külön örvendetes, a 21 költő között elég szép számban akadnak olyanok, akik eddig nem, vagy más műfajban szerepeltek magyar nyelvű fordításban. A versválogatás arányos. Tükrözi egyúttal a költők súlyát is a finn irodalomban. Nem véletlen, hogy Pentti Saarikoskitól olvashatjuk a legtöbb verset, ő a 60-asok vezéralakja, Rossival együtt. A válogatást egészében szerencsésnek mondhatni. Ami viszont a mai finn lírát illeti, korántsem mondhatjuk el ugyanezt. A hagyományos, klasszikus költészet sutbadobása a másik végletbe való átcsapást eredményezte. A mindennek tagadása, az értelmetlenség, a hiábavalóság érzése nagyon sok költőnek szinte egyetlen témája lett. A szabad, szabados forma még nem jelenti azt, hogy a tartalomnak el kell silányulnia. A versek, ha még annak lehet egyáltalán nevezni a sok esetben szinte teljesen prózába hajló alkotásokat, telve vannak régi, megkopott, értelmüket vesztett emlékekkel, nem fontos, ki, hogyan, miért, mikor, mit, ki miatt és miről, mert az „elet úgyis tovaszáll”, s ez ellen tenni semmit sem lehet. „A költészet nulla, semmi egyéb” (Haavikko) szomorú megállapítását tovább fokozza Anhava kis háromsorosa: „Jövök, megyek, / Egyre nehezebb lesz / mondani valamit.” A lemondás, a kedvvesztés egészen a minden tagadásáig vezet. „Nem kell semmi. / Tisztára mosott ing sem kell” — írja a finn underground költészet vezéralakja, Jarkko Laine. Szerencsére a költők hangulata, tragikus világszemlélete néha derűsebbre fordul. A vak sors („Mily szerencse, hogy senki sem tudja elmondani, / mi az élet, / milyen szerencse, hogy minden így vakon / rohan tovább” /, mert különben semmivé válna a föld”) helyébe lép a munka („Meg nem pihenek, / míg be nincs fejezve a napi munka, / ... míg tömpe ujjam ki nem esztergálta a vers burkolatát”) (a két utóbbi idézet V. Kajavától), a szerelem gondja és öröme (Rossi), fellángol a hinni akarás tüze („Nem akarom elveszteni reményem / benned, világ: / Minden tájon átzúgnak a vonatok”) (Anhava). A politikum legadekvátabban Saari- koski és Rossi versein süt át. Rossi a Finn tragédia című versében a József Attila megénekeíte kitántorgás finn változatát rajzolja meg („Kihalt akkor a ház... / ... a kölykök / már régebben szétszéledtek a világba”). Saarikoski felidézi az 1918-as esztendőt, a függetlenség elnyerése után kitört polgárháborút, s egyértelműen a vörösök oldalára áll („Csak az urakat ölik meg például önt uram”), öntudatos, kommunista költő, bár a jövőt illetően kétségei vannak („s még azt sem tudom, / eljutunk-e a kommunizmusba valaha”). A formalisztikus, modern és modem- kedő költők között szinte egyedül áll a nálunk is jól ismert Anja-Maija Raittila, akinek fordításában néhány évvel ezelőtt látott napvilágot Finnországban a mai magyar lírát bemutató Kutak országa c. kötet. Bár a formai újításokat ő sem veti meg, tartalma azonban kézzelfoghatóbb, sőt nem idegen tőle a 188
