Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Kósa Csaba: Halálkör (elbeszélés)
KÓSA CSABA Halálkor Reggel, a szokásos időben bekopogott a takarítónő. — Ma sem? — as'aik ennyit kérdett. — Majd szólok! Hallottam, hogy morgolódik, csapkod a folyosón, megszoktam már, hogy semmit nem hagy megjegyzés nélkül. — Majd szól... Szói a fémét! Keil nekii a kosz. Fürdik benne. Kilenc óra tájban erőteljesen megverték az ajtót. Fölkelteni, s ahogy he- venésztem, pizsamában ajtót nyitottam. — Ajánlott — mondta iegy klaoskiaiMIbú, vöirösképű ember, akinek elpattant erek hálózták .az arcát. A postás volt. — Pártós — tette hozzá, lámáikor a kilincs után nyúltam, s láttam, hogy legszívesebben átdöfne a szemével. Adtam neki egy tízest (mondanom sem kell, hogy az utolsót), ettől megenyhült kissé. — Soká marad még? — kérdezte kedvetlenül. Megvontam a vádiam. — Csak azt nem értem — néztem rá bizalmasan, ahogy régi ismerősre illik —, arról nincs fogalmam, honnan tudják a címemet. — Tudják! — f-elelte. — De honnan? Honnan a csodáiból? — Azért vannak, hogy tudják! — Olyan nincs, hogy egy címet ne tudjanak? Végigmért, mint valami ütődötitet. Azt hiszem, most estem ki végképp a kegyéből, most már nem csak hivataliból —■ szívből is utált. Becsaptam laz ajtót, menjen a megrökönyödött képével, ahová akar. Semmi kedvem nem volt visszafefcüdni (kit vonz egy nyikorgó mosófceknő, esetleges bolha-vendégséggel?), megnyitottam a vízcsapolt, s míg a rekedt kerregés lassan rázkódfcaitni kezdte a falat, hozzáláttam a iborotváilkozáshoz. Viktor nemegyszer megtette, hogy félhetes szőrzettel riasztotta az embereket (anélkül persze, hogy egyáltalán törődött volna laz egésszel), de én úgy éreztem, tartanom kell magam. Talán a nevelésem tette, szigorú nagyanyám, füzfaveeszős logikájával, mindenesetre úgy véltem, hogy valami gátat szákit át az, aki napokig beretváLatlanul hagyja a kópét, s ennek fordítottjaiként, amíg sima, lenyúzott a ibőr, .addig nagyobb baj nem lehet, még a becsület (körül sem. Effélét éreztem, de (bevallom az egész művelet egyre jobban nehezemre esett, s .mindenképpen szerettem volna ürügyet találni laz dihiagyására. Egyelőre azonban ilyesmi még nem fejlődött kii megfelelő formában. Viilktor, persze ma is borostás ábrázattal jelent meg. A földszintes, bauxit- színű vendéglőben várt rám, ott ahol először találkoztunk egy eseménytelennek tűnő nap délelőttjén, s elnévedve meredt la 'levegőbe. Körötte már megindult az élét, a bor- és zsírfoltos térítők mellett egyelőre még békésen szakmnázgat128
