Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - Becht Rezső: A béke első napja (elbeszélés)
Mit tehetett a kis öregasszony? Sírt tovább, és könnyei ráperegtek a fényképekre. A Rozi is bőgött keservesen, miközben nagy, szomorú szemével vissza- wisszanézett. Már a kerítésen kívül voltak. Szerjózsa még onnan jjs magyarázott, hogy semmi baj. nem kell félni, visszajön a Rozi, csak egy käs eliintéznivialója van odaát, ennyi az egész: si-hu... si-hu... mutogatta, és a levegőben megfejte a Rozi tőgyét. Nu, pasol, Rozi! Egy további félóra múltán a kolostoriul végéiben felbukkant Szergjej meg a Rozi. Szergjej nagyokat fújt, miért iá Rozi még mindig nem értette, miért kell annyit járnia, ahelyett, hogy a kövér májusi füveket ropogtathatná, s ezért minden tíz lépés után, amikor iá keserűség erősen felgyülemlett benne, gyökeret vert és feszesre húzta a kötelet. Szergjej mór messziről aggodalmasan kutatta a szemével a jpincebejáratat. Amikor meglátta a kuporgó anyát a gyermekkel, nagyot rántott a kötélen: — Vöt Szerjózsa! Itt van a Szerjózsa! Itt a tej! — harsogta. A Rozi megérthette, hogy végre célhoz éritek, mert engedelmesen követte, és ringó tőggyel megállt a pincegádor előtt. Nagy, sötét szemévéi alaposan megnézte laz anyát meg :a gyermeket. Azok is nézték a Rozit, mint valami qsodát, de Szergjej nem engedte őket soká csodálkozni. Odakötözte Rozit egy fához, nánave'tett iá gyerekre, majd gondterhesen a tehén tőgyére pillantott. — Add ide .a gyereket, te meg hozz hamar valami edényt a tejnek! — rendelkezett, mintha csak Másához szólna, a gyerek meg a Kátja volna. És Mariska bizakodó mosollyal lengedte iát Katikát .Szenj.ózsánák, ialkd olyan óvatosan vette karjára a súly-tálán kis testet, hogy -az izmai íbeleremegtak. — Mindjárt lesz tejecske, jó meleg fejecske... Ide beosurgatjuk ebibe .az üres kis hasikába, amíg szép gömbölyű nem lesz tőle... Megcsiklandiozta a gyermek gyomrát, és Katika, aki eddig nagy szemeivel csak erősen bámult az idegen óriás arcába, most bágyadtan felnevetett. Ettől a sikertől Szerjózsa megrészegedett. Fel-fellódította Katikát a magasba.. és hahotózó jókedvében valami furcsa, ugrálás táncot járt véle. De már jött ás Mariska iegy tejessajtárnal meg egy csuporral. Odakuponodott a Rozi alá, két keze nyomán csobogni kezdtek a fehér sugarak, és a májusi délelőtt megtelt a friss itej .illatával. Rozi nem sokat törődött azzal, .mi történik a hasa .alaltt. Békésen kérődzőit és nem is sejtette, hogy itehénélete most, ebben az áldott percben teljesedik ki. s .míg az .anya feji, addig Szerjózsa a igyenmékkel a karján áhí tatosan^ vár ja, hogy megtérjék a sajtár habos tejjel. Aztán Mariska megmerte .a csuprot, ölébe vette Katikát, és soká nem hallatszott más, csiak a mohó szürcsölés nesze. Szerjózsa .szétvetett lábakkal állt előttük, és olvadó szemmel gyönyörködött művében. A kolostor .tornya körül egy csapat galamb keringett. Katika egy ideig őket nézte, majd egy .percig Szerjózsa piros arcán felejtette a szemét, aztán lecsukódtak a szemhéjak, és éialudt. Ekkor Szerjózsa odahajolt Mariskához, és mint valami szent titkot, odasúgta neki: — Béke van! Aztán leoldotta a kötelet a fáról, és megindult a Rozival vissza. 110
