Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - Becht Rezső: A béke első napja (elbeszélés)
A friss levegőtől és ia tuajimaűii fényességtől kissé megszédülve hálált nekivetette légy oszlopnak és körülnézett. Aliatta, ia virágzó kertek (tövében, egy város fürdött a májusi levegőben. Félkörben (erdős hegyek öveztek, odaát, a távoliban meg valami nagy, kék víz csillogott. A romqs háztetők felett ünnepélyes harangzúgás ringott. — Béke! — mondotta Szengj ej olyain áhítattal, hogy ibelöborzongott. Nem itudta, hogyan hívják ezt iaz idegien városit itt a hegyek alján. Fjador ugyan .megmondta tegnap reggel, amikor megérkeztek, de iki ltudná fejben (tartani ezt a sok furcsa nevet? Csák keresztül masinoztak rajta, aztán őket hátukat máris kiküldték ide, de ezalatt is látta, hogy iá város kegyetlenül össze van bombázva. De azt is látta, hogy a lakosok mindenfelé csapatostul .csákányozták, ásták, hordták éfs talicskáaták ia romokat. . . Miiyen lehetett ez a város öt hót előtt, (amikor felszabadult és újra élni kezdétt...? És most 'béke van... otthon... itt... (mindenütt... Elgondolkozva számlálgatta ,a város tornyait, majd a gyárkőményefcet a város szélén. Elégedetten bólintott, amikor látta, hogy a kémények egy része füstöl. — Már dolgoznak újra... Lent. egy vonat kanyarodott be éles füttyéi a romos állomásra. — Da, da... Zsiznj maosinajetszja.. . kezdődik az élet... Meghalt a háború. . . Megöltük. . . Béke van. .. Teljes magasságában Ikinyújtózott, és sapkáját lengetve magperdült a tengelye körül. Az egyik bokor alatt egy család saláta-boglárkát pillantott meg. Nézte egy ideig csöndes éiragaidtatással, addig, iámig a boglárka át nem változott üde, fehértörzsű nyírfákká. . nyírfaerdőkké az Ob mentén, fent a magas parton.. . Zöldtstejű házakat látott, barátságos faiházakat, egy falunyit.. . Az egyik előtt Mását látta, körülötte iá hamoúrozó gyerekek... A gyermekekről a saját gyerekkora jutott eszébe az első világháború idején. .. Aranyozott falon sötétarcú szentéket látott ia .kék .tömjénfüst fátylán át, hosszú, fehér szakállakat látott és az egyik templomi székben édesanyja nagy- kendős feje felett kékben, bíborban és aranyban bánom ékes ciriíll-betűit: „MIR” — béke. Lassan megindult ia lépcsőn lefelé. Fejéből már elszállt a mámor utolsó párája is, a bor inidulathevítő ereje szláv (békességgé szelídült, s ia szive harmatos volt, mint ia májusi füvek az 'elvadult parkban. A kovácsic&tva;s kaput kidöntötte egy bomba. Szergjiej tűnődve kerülte meg a bcimfoatölcsért, melynek szélén egy autonomes és egy lététem hevert. Évek óta egyebet sem látott, csak rombolást, csak halált. Háború volt, nem töprengett fölötte, csak ment előre 'géppuskával a nyakában. De most béke van! Két kezét a nadrágzsebbe süllyesztve céltalanul nekiindult a hegyoldalnak. Amire a háború alatt Sztálingrádtól idáig nem volt ideje, iaz most a béke első óráiban mind felbuzgóit benne. Hosszan .megállt egy-egy fa előtt. Bólogatott, ha tele volt virággal!, fejét csóválta, ha valami boimfaaszilánk (megtépte koronáját. Ránevetett a kerítésen kihajló orgoniabokorra, tetört egy lila fürtöt és szája szegletébe dugta. A madarakat kísérte szemével ágról ágra, meg ia rovarokat sietős útjaikon. Csak embereket nem látott. Embert, ákire ránevethetett vdina, akiinek odatarthatta volna tenyerét, hogy „vége van, (testvér, béke van!” De a .kis nyaralók tépetten, elhagyatottan állták az új zöldben. Ember nem volt sehol. 107
