Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - Király Imre: Vasporos föld (vers)
Holnapokból dagasztani a ma kenyerét, mondják, jó varázsló tudna csak ilyen csodát; mi felnőttünk a tegnapok tején, s hangunk a holnaputánban visszhangzik tovább. Adtál jelent! Merev derekú hitetlenek bámulnak gyorsan növő házfalakra, s miránk-hasonlító rendünkben csillog a szó; micsoda hangverseny, ahogy esztergák sikoltó hangjába belecsikordulnak a daruláncok, üti a taktust a légkalapács, zubogva ömlik kohók gyomrából a vas, S egy fúrógép zizegése mellett törékeny asszony dudorász. De csíp még a szó néha, mint a láng, mert vannak, kik elfelejtették honnan jöttek az indulásnál, jaj, mit tegyünk ilyennel, ki agitált, mikor más lapult, s szájából büszke öntudat csapott ki a térre; most nyála csurog minden testvéri vérre. Mondhatnám szebben is, de nem akarom. A megbillent ég csúszdáján sikoltanak a csillagok. Nincs gödör a hadak útján. Csak az akaratokból kiolvadt vas porlik nehéz lépteink alatt, s pillantásunk mélyén oszlik a sötét. Mondhatnám üvöltve is, de csak suttogom. Oly közelről szólok, hogy hallani kell. Legyünk szirénák nyelvén lakat, jelzőtábla a válaszúton, magányos vödör a csordakúton, ha innét elmegyünk. Adtál vasat, kenyeret, olajat, munkát, vasporos föld, sziromlevélnyi ország. Bennünk lapulsz, mint döbbenet a szeretetben,
