Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - Sarkadi Imre: Elektra (dráma)
Elektrát.) Megtaláltam, de szökni akar. Te, Pylades, azt hiszem, még- egyszer el kellene menned ahhoz a forráshoz. De valami távolabbi forráshoz . . . Pylades: Igen . . . értem. Valami egészen távoli forráshoz. (El.) Orestes: Na, gyere, beszéljünk értelmesen. l(Nevet.) Elektra: (Dühösen nevet.) Na, engedj el. Engedj, ha mondom. Nem szököm el, ne félj. (Orestes elengedi, Elektra bosszús nevetéssel megrázza a fejét, hajába túr.) Egész hülye vagyok már, komolyan. Szabályos üldözési mániában szenvedek. Ma már te vagy a második, akinek csak úgy hirtelenjében le akartam feküdni, ha ezzel rá tudom venni, hogy gyilkossá legyen. Dehát a környezete az embert szabályosan megőrjíti. Orestes: Ejha! Aztán a másik sem volt hajlamos. Elektra: (Leül Orestes mellé.) Nem, az sem. Azt mondta, hogy sokkal kényelmesebb gyilkosság nélkül. (Nevet, de keserűen.) Ügy látszik, nem vagyok egészen tisztában a saját értékemmel, ami nem sok - ezek szerint. Egy kis időt szívesen eltöltenek velem az emberek, de trójai háborút nem csinálnak értem. Mint Helénáért annak idején. Orestes: No, ezt is inkább csak Heléna terjesztette. Vigasztalódj, ha te vagy a helyében, érted is megcsinálják. Elektra: Mindegy. Két őrült közt élek. Az egyiknek az a rögeszméje, hogy meg akarom ölni. S mert nem tud ettől a rögeszmétől szabadulni, hát mindenáron meg akar előzni. A rögeszmétől való félelmében ő akar engem megölni. A másik meg hec- celi ebbe a rögeszmébe, mert «szórakoztatja. Hecceli és úgy tesz, mintha vele .szövetkezve akarnám megölni. Ennek az lett a következménye, hogy már én is mániákus vagyok, napok óta érzem, hogy vagy megbolondulok, vagy meg kell öletnem ezt a két őrültet. Láthattad, lassan kezdek csakugyan megbolondulni... Orestes: Ki ez a két őrült? Mért nem hagyod ott őket? • Elektra: Nem lehet. Az egyik őrült nem enged el sehova. Nyilván most is utánam küldött valami pribéket leskelődni. Az a rögeszméje, hogyha kiteszem a lábam, mindjárt cinkosokat keresek, .akikkel megölessem. Orestes: Hm. Ami azt illeti, nem is olyan alaptalan rögeszme. Elektra: Most már nem. Most már csakugyan ezt csinálom. Cinkost keresek mindenkiben. Keresek egy bérgyilkost. Aki meg tudja ezt csinálni, gazdaggá teszem ... hatalmassá teszem. Csakugyan nem vállalkozol? Ha nem is miattam, a pénzért, a hatalomért? Orestes: Nem szeretek ölni. Tudja a csoda miért, de nem szeretek. Elektra: A kedvemért... ne is az .én kedvemért, a szerencsétlenségem kedvéért. Gondold meg, nincs egy nyugodt napom - hol jártál, mit csináltál, fened a kést a torkomra, ugye, levelezel, ugye, üzengetsz, ugye, «szövetkezel, ugye, uszítasz, ugye, de nem 'lesz belőle semmi, ne félj! Ezt hallom napra nap. A másik bolond meg uszítja, tréfálkozik vele, kineveti, uszítja, mint egy kutyát - aztán ráver és leteperi - az ágyban. Orestes: Ha jól hámozgatom a történetet, «akkor ez a «másik őrült az erő- <sebb. Azzal sem tudsz jóban lenni? Elektra: Próbáltam már. De gyűlölöm azt is. Gyűlölöm, amiért kinevet, amiért semmibevesz, amiért olyan jó cirkusz neki ez a rettenet. Te, nincs nap, hogy két-három órát nyugodtan tudják aludni. Minden pillanatban felébredek, hogy a pribékek benéznek az ablakon, alszom-e. Vagy «egyszer majd «azért.. . hogy többet ne ébredjek «fel. Nézd, húsz éves alig múltam és már ősz hajszálaim vannak. Nézd... És nem 497
