Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Mátyás István: Maróti Lajos Budapesten és Győrben

meggyőződés igaz, kiforrott jellemre -valló, minden körülményeik közötti vállalása, az eszközökben nem válogató (hatalomvágy bemutatása mind benne van - méghozzá jól exponálva! - ebben a drámában. így együtt is alkalmas az egész arra, hogy a nézők gondolatait foglalkoztassa, de megnehezíti számúikra iannalk az egy gondolati útnak a kiválasztását, amelyet a saját jellemük, műveltségük, indulataik és még sok minden más által megbatározott körülmények (keretek?) között pontról pontra végig is járjanak. Ez esetben tehát — közhellyel élve - a kevesebb több lett volna.

A dráma legsikerültebb része Giordano Brúnónak Beilarmini bíborossal folytatott diskurzusa az első felvonásban (amikor a két hajdani jóbarát párbeszédében csap össze a mindeneik felett igazoák vélt új gondolat a számító, ugyanakkor valahol a lélek mélyén a régi barátságból származó melegségtől befolyásolt embernek a hitet vafcbuzgón védelmező álláspontjával), valamint ugyancsak Giordano Brúnónak a pápával történő beszélgetése a második felvonásban (ekkor a következetesség, a logika és a szenvedély találkozik és mérkőzik a zsarnoki hatalomvággyal, egy másfajta logikával, de ezzel együtt bizonyos ravaszsággal, meg az életkorból és sókat taoasztalásból adódó bölcsességgel is.)

A Vénasszonyok nyarában szintén emberi magatartásformákat vizsgál Maróti Lajos. Második drámája tehát ennyiben közös az elsővel. De - mint mondtam - tartózkodni kell az összehasonlítástól. Ez a dráma a mai korhan játszódik, egy kis lakásban együtt élő három nemzedék - három nő nagymama, mama és az utóbbinak a lánya szerepel benne. Közülük is az úgynevezett főszereplő a lány, pontosabban vénlány, aki már erősen közeledik a negyven felé. Fiatal korában kimondottan iszép volt, mégis pártában maradt. Korábban elszalasztottá a lehetőségeit, most meg már nincs ereje vállalni egy új életformát. A nagymama és a mama erősen kényeztetik, s „óvják” attól, hogy a saját lábára álljon, hiszen a lány keresetéből élnek. Ezért az érzelmi és anyagi „biztonság” egy olyan hálóját szövik köréje, amelyből ha eszébe jut is fcivergődni, még mielőtt cselekedne, megijed a kockázattól, az egyéni formában elképzelt élet, s az ezzel járó szabadság, valamint az esetleges nehézségek és buktatók vállalásától.

Pedig ez a lány szeretne másképp élni. Családot akar, gyerekeket, az egyénnek az adott társadalmon belül megengedhető függetlenségét. Mégis: amikor erre lehetőség adódik - hia nem is teljesen ideális, de megoldásnak látszó lehetőség -, nem mer, nem alkar élni vele. Nem mer és nem akar - mind a két szót használni kell, mert a hozzájuk kapcsolódó tulajdonságok jellemzik alapvetően ezt az embert. Gyáva és kényelmes. Maróti Lajos írja, hogy drámájának fő kérdése: holnaptól hogyan éljünk? A megírás módjával, a helyzetek felvázolásával sikerül is 'mindenki által azonnal érthetően megfogalmaznia ezt a kérdést. Méghozzá általában, egy helytelen, emberhez nem méltó, túlhaladott életforma megváltoztatásának - a megváltoztatás szükségességének - igényével fogalmazódik meg. A színpadon ábrázolt helyzet azonban mégsem eléggé általános (értem ez alatt, hogy nem vonatkozik általában minden hasonló helyzetre amit ott látunk, hallunk), jobban egyéni, inkább csak erre a lányra, az író által megálmodott Ágnesre jellemző. Tragédiája ebben a megfogalmazásban szinte csak egyéni gyengeségéből, csaosiságából, kényelmességéből adódik, s nem az ilyesfajta élethelyzetből, meg az azt motiváló társadalmi körülményekből, illetve a bennük bekövetkező változások követésének elmaradásából.

A 'szereposztásra és az 'egyéni teljesítményekre nem térek ki, ezt megtették a bemutatók idején a napi- és hetilapok. Ide kívánkozik azonban, még indoklás nélkül is, egy megjegyzés: mindkét dráma előnyös és segítő rendezésben került színre. (Az utolsó utáni éjszaka rendezője Marton Endre, a Vénasszonyok nyaráé Várady György volt.) Felsorolt - féltő - kifogásaim elleniére is igazságtalan lennék Maróti Lajoshoz, ha első két színpadi művét „sikeres kezdés”-nek nevezném. Egészében ugyanis mindkettő olyan, hogy bennük van az ígéret újabb, időben egészen közeli, s várhatóan hibátlan művekre.

S2