Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - TANULMÁNY - Kiss Károly Ernő: Kisfaludy Sándor életútja és költői fejlődése II.
Tökéletes bizodalom, A legtisztább szívesség, Egymásban lelt nyugodalom, Vas-hivség, hó szüzesség; Egy akarat, egy értelem, Egy mód minden érzésben, Viszont a golt segedelem, Egy pont minden nézésben, Szives, békés türedelem: lm ebből áll a szerelem, Mely egyesit bennünket, S boldogítja létünket. Kisfaludy házas szerelmének jellemző vonása továbbá a betelés érzése. Ebből - általánosítással élve - már filozófiai tézist is (kovácsol (24. d.). E szubjektív véleményéit régi és új életéinek kontrasztja erősíthette; annyi bizonyos, hogy szerelem nemcsak a múltakért kárpótolja, de kihat az életutak ímegválasztalsára is. Ezért is veti meg már a szívnek annyi nyugtalanságot okozó különféle szenvedélyeket, ambíciókat: hivatalszerzést, vagyongyűjtést, kitüntetéseket (36. d.). Mindebből később valamennyire kiveszi részét, de függetlenségét nem hajlandó feladni. Az ember legtermészetesebb jogának a „szabadságot és szerelmet” tartja (120. d.). Talán tőle vette Petőfi is híres jelmondatát. Kisfaludynál azonban ennek aligha van még politikai jelentése. Ily értelemben a szabadság neki ^elsősorban a birtokos nemes függetlenségét jelentette. Ennek megőrzéséért hajlandó volt vállalni a gazdálkodás nem kevés kockázatát is. Az elszenvedett kérőikért - mert ilyenekben is bőven van része - kárpótolja boldog szerelme. „Viz borítja földeimet, megemésztő reményimet, de nem oltván szerelmem, könnyen tűröm sérelmem1(142. d.) Ebből az életérzésből persze nem hiányzik bizonyos osztályjelleg isem, hisz ezt az eszményének mondott független életmódot csakis nemesi szabadságának és jószágainak birtokában élhette. A szerelmet azonban — legalábbis poézisében - nem kapcsolja semmilyen érdekhez, ezt emberi természete követelményeként fogja fel. c) A házasság és szerelem élményéhez kapcsolódó gondolatok tovább is gyűrűznek a ciklusban és velük szorosabb vagy lazább összefüggésben egy filozófiai beállítottság körvonalai tűnnek fel, melyet természetközpontú szemléletnek nevezhetnénk. Nyilván egyik változata az e felvilágosodásnak, továbbhullámzása a rousseaui szemléletnek. Megnyilvánulása a természet szépségében való elmerülés, quasi tisztelete a természetnek, a természetes összefüggések meglátása iránti érzék, s a természetesség igénye az emberi viselkedésében és műveiben. Mindennek nyoma van a Boldog Szerelemben. Az ember szerelmén túl Lucrétiushoz hasonlóan az élők világában is egy bizonyos szerelem munkálását csodálja. ,,A szerelem ád kezdetet, mindemnek s mindenben; ezt a roppant természetet a szerelem tartja fenn.” (114. d.). De tovább is megy: megcsodálva a természetben levő összeműlködéseket, imár dantei ihletéssel írja: ,,az örök nagy szeretetnek mivé a nagy természetnek bámulandó kelete; ő mindennek élete.” (128. d. és hasonló gondolatok az V. énekben is.) A költő szereti is a természetet. Mint mezei gazda életének nagy részét benne tölti. A hét ének közül a II. és V. természeti képek sorozata. A II.-ban ia falusi reggel leírása az Arany János-l realizmus sikerült előrejelzése. Az V. pedig a költő kedvtöltéseiről szól három évszakban, s ezek majd mind a szabadban folynak: szeret lovag-gyalog csavarogni a természet keblében, gyönyörködni a gabona tengerében, madárhangban; szereti ősszel a szüretet, vadászatot. (Csak a tél kényszeríti a szobába, ilyenkor olvassa kedvelt íróit.) Gyönyörűsége telik az egyes természeti jelenségekben: napkeltében, viharban stb. Természeti képei színesen váltakoznak, különösen az őszi, még inkább a téli képek hangulatosak. De szinte valamennyinek közös csattanója, hogy a külső világ mostohasága nem zavarja meg belső derűjét, hisz „én mindennek bővjében vagyok Lizám ölében” (165. dal). Végül emberi magatartásában, írói elveiben is a természetesség elvét hangoztatja. Sem életét nem köti „szokásokhoz”, sem poézisét „oskolai szabályokhoz” (51. d.). d) Ám e boldogság mégsem zavartalan. Néha meglepi az elmúlás, a létbizonytalanság hangulata, s e szorongó érzések verseiben is felszínre jutnak. A már előbb említett, őszi-téli képekben is szinte kísértenek ezek, de ott a hitvesi szerelem ellenisúlyozza őket. De nem mindig. Van olyan őszi hangulatú verse is, amelyben a múlandóság, a bús enyészet lehangolja, de egyben arra ösztönzi, hogy „éljünk szivünk s lelkűnkkel, mert mink is igy megyünk el” (70. d.). Ez a hangulati fordulat sokat sejtető. Nem csupán a mélyérzésű s a boldogság kapujában megvárakoztatott ember „Szeptember végón”-d hangulata ez, hanem nagyon is kézenfekvő körülmények cs helyzetek okozta cl borulás. Egyik oka a fiatalasszony gyakori betegeskedése. Egy 1808 nyarán írt levelében szószerint ezt íria: „Feleségem igen beteges, és ez életemnek minden kis örömét búval keveri.”67 66
