Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Mátyás István: Gondolatok a Kozmosz-könyvekről

helyen használ, így szövegének lesz egy sajátos, finom humora és bája. Legrövidebben és legőszintébben azt mondhatom Thury Zsuzsa regényéről: olyan mű, amelyet szívesen elolvas az ember.

MOLNÁR ZOLTÁN: CIVILÉLET

Két kisregényt olvashatunk Molnár Zoltán új könyvében. A kettő azonban nem válik el élesen egymástól, ugyanazon család tagjairól, egy elhagyott asszonyról és öccséről szólnak. A történet szálai is átnyúlnak egyikből a másikba. Ez a két kisregény is válasz azoknak, akik a munkásélet, a munkássors ábrázolását kérik számon a mai íróktól. Történeteik munkáskörnyezetben játszódnak, munkásokról szólnak, közvetlenül is és áttételesen is, mondjuk egy esztergályosból lett mérnök jellemzésén keresztül. Mégsem sematikus írások, mert Molnár Zoltán hősei nem „csak” munkásak, hanem elsősorban emberek. Az író meghatározott foglalkozású, adott családi és társadalmi környezetben élő emberek sorsát tárja elénk, nem kiemelve életük egy-egy mozzanatát, hanem a mindennapok természetes rendjében mutatva be magán- és közéletüket, munkahelyi, családi és lelki problémáikat. Egyik kisregényben sincs „happy end”, mint ahogy legtöbbször a valóságban sincs, ha -még befejezetlen életekről, lezáratlan sorsokról van szó. Molnár Zoltán az olvasó körül zajló, látható és érzékelhető életről ír. Éppen ezért számít az olvasó alkotó közreműködésére, meghagyja neki a továbbgondolkodásnak és a megismert sorsok egyénisége szerinti alakításának lehetőségét. A kisregények cselekményükkel és alakjaik sokoldalú, érzékletes ábrázolásával kiválóan alkalmasak a példamutatásra, éppen ezért fölöslegesnek, erőltetettnek érzem egyes hangsúlyozni szándékozott szavak, fogalmak dőlt betűs kiemelését. Ez a publicisztikában hasznos és helyénvaló formai megoldás itt zavaró, és az olvasóra nézve kissé bántó is, mert megértő és befogadó képességének lebecsülését érezheti benne.

PÉCSI GABRIELLA: KI NÉPEI VAGYTOK?

Elsőkötetes költő jelentkezett ezzel a könyvvel. Verseinek világát emberségből építette, és virágokkal, fákkal, madarakkal, esővel, napsütéssel, alkonyokkal tette széppé, meleggé. Virágai, fái, természeti jelenségei azonban sohasem csak azért vannak jelen, hogy szépségükkel gyönyörködtessenek. Küldetésük is van, a költő emberekről és emberségről vallott nézeteit közvetítik, illetve segítenek pontosabb és biztosabb megértésükben. Milyen világ ez? Olyan, amelyben „Öklömnyi tavasz cseperedik” (Márciustól augusztusig), „térdig ködben állnak a fák!’ (Áradás), „az út elnyúlva énekel” (Dúdoló) és „gőgös rózsák” meg „verekedős csalánok!’ „rebelliót szítanak a KERTBEN”. De ugyanebben a világban áll a meggyfa is, amelyik így beszél: „lassan elvadulok már embertől és madártól”, s éppen vele kapcsolatban figyelmeztet a költő, hogy „őrizkedhetek az értelmetlen haláltól” (Meggyfa). És ugyancsak ebben a világban van „Naponta kétszer döbbenet”, s „Tűzveszélyes nedv rohangál / az ártatlan fák ütőereiben is!” (Tűzveszélyes!). Közéleti érdeklődés és felelősség süt ezekből a versekből. Szelíd női hangon is vérforralóan képesek lázítani. Mint például az Atom-iszonyat című kétsoros kis remek:

„A gyermektelen játszótereken szél hintáztatja a hintát.”

57°