Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - TANULMÁNY - Sonkoly István: Csokonai versei a 20. századi kórus- és dalirodalmunkban
mezeit előadásmódja megnyerő, azt a néhány motívumot, amellyel a régi falusi világot megidézi, konstruktív rendszerbe foglalja. A szabadosság idegen tőle, kompozíciói kimértek, de nem élettelenek, mert élteti őket az élmény melege, az előadás, a megfestés vonzó egyszerűsége, fegyelme. Az említett képek közül is legsikeresebbnek tartom az Emlékek a tanyáról című triptichont, melyen néhány jelképes motívummal - emberekkel, eszközökkel, virággal - idézi fel az eltűnő régi paraszti világot. Dohnál Tibor munkái Giczyével rokonok, de azoknál kimértebbek, tartózkodóbbak. Élményeik egy helyről származnak, az eredmény azonban eltérő: Giczy lírai tudósításokat küld a faluról, Dohnál az artisztikumot emeli ki a falusi világból és költi át festménnyé, grafikává, szőnyegtervvé. Mindkét megnyilatkozás meggyőző, mert meggyőzővé teszi a megjelenítés festői ereje. A három kisalföldi festő szombathelyi bemutatkozása - mint értesültem - sikeres volt, a vasi megyeszékhely tárlatlátogató közönsége értéssel szemlélte és elismeréssel fogadta munkáikat. Reméljük, hogy a felújított kapcsolat ezzel a két kiállítással nem szakad meg, s bevezetője lesz a további rendszeres kiállításoknak, a mindkét megye számára hasznos eszmecseréknek. Hogy a többi megye követi-e a példát, akad-e köztük vállalkozó hasonló lépések megtételére, nem tudom, de remélem, hogy nem marad Vas és Győr-Sopron megye magánügye a példaadó baráti együttműködés. SIMON IVÁN RAJZ 560