Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - TANULMÁNY - Horgas Béla-Levendel Júlia: "Minden oly szép, még a csúnya is..."

egyéni és a közösségi szabadság megteremtésén fáradozott a szürrealizmus is, amely mint az avantgardizmus utolsó jelentős irányzata, a legfontosabb kérdéseket vizsgálta, s máig eleven szempontokra irányította a figyelmet. A Marx és Freud nevével fellépő mozgalom legnagyobb eredményének az a felismerés látszik, mely szerint — Mario de Micheli Az avantgardizmus című összefoglaló könyvének szavait használva — . az

embernek »kívül« és »belül« egyaránt fel kell szabadítania magát, vagyis e kétféle fel- szabadulásnak, hogy igaz lehessen, elválaszthatatlanul össze kell kapcsolódnia”. Ez a program pedig nem esztétikai természetű, hanem életelvű, ember-méretű. ,,A szürrealizmus azon szándéka - írja Micheli —, mely szerint be akar törni a történelembe s egyenesen a politikába azért, hogy az ember anyagi és szellemi szabadságát megteremtse, modern célkitűzés, az egyetlen olyan elképzelés, mely képes a válságon túllépve a kultúrát más, termékeny területre átvinni; oda, ahol ia szakadékot nem egy lehanyatlott világkép ismételgetésével, hanem az új látásmód erejének felhasználásával valóban betemetik.” A lehetőség szép és vonzó (ilyen értelemben szól József Attila is az „adott világ varázsainak” mérnökeiről, akik a tudatos jövőbe látva, a belső ösztönökre és a külső termelési erőkre támaszkodva szerkesztik meg a harmóniát), de kérdés, hogy gyakorlatilag hogyan valósítható meg? Mire jut a művészet gyakorlatilag, amikor megcélozza a gyakorlati igazságot? A kérdésre a művek felelnek, az ember és a társadalom jelenlegi állapota, a művészet mai helyzete.

A gyakorlati igazságra, az „áthidalásra”, az irodalom jelszerűségének leküzdésére, a „dolgokba” való közvetlen és alapvető beavatkozásra törő művek, művészek és mozgalmak lépten-nyomon megcáfolják önmagukat, szabályok felállításával lázadnak a szabályok ellen. A műalkotások azonban, bármit is tegyen a művész, bárhogyan is lázadjon a művésziesség,- az irodalmiság ellen, jelszerűek maradnak. Bojtár Endre méltán figyelmeztet több tanulmányában is, például egy Tandori-vers és az úgynevezett objektív költészet összefüggéseiről szólva, hogy „.. . a művészet képtelen magáévá tenni a valóságat, közvetlenül beleavatkozni abba. A műtárggyá előléptetett W. C. kagylóba többé nem lehet vizelni, s fordítva, amelyikbe még vizelnek, azt nem lehet kiállítani”. Semmiféle leleplezés, a dolgok és tárgyak primitív vagy rafinált felmutatása nem segít ezen. Ügy tűnik, a kubista-konstruktivista Georges Braque megjegyzése erre is érvényes: „A program halott dolog, mert határolt és statikus. A program alkalmazkodást, az alkalmazkodás lemondást jelent.”

József Attila 1937-iben írott Ars poetica-ja így két alapvető irány kritikája és szintézise is egyben, mint ahogyan egész költészete is feltételezi, magába olvasztja a Nyugat és az avantgárd - Babits, Kosztolányi és Kassák - költői forradalmát. A XIX. század végéről nálunk a XX. század első évtizedeire tolódott a művészet önállósodásának felismerése, az egyes művészeti ágak sajátos, korszerű problémáinak megfogalmazása. Jellemző erre a kelet-európai megkésettségre a magyar festészet alakulása, melyről Fülep Lajos 1916-os Magyar művészet című tanulmánya ma is érvényes szavakkal szól. Fülep pontos és szenvedélyes elemzésben bizonyítja, hogy a XIX. századi magyar festők Székely Bertalantól Munkácsy Mihályig elvesztegették tehetségüket és kívülrekedtek „az autonóm művészi alkotás minden kategóriáján”, és a magyar festészet csak „akkor lélegzett és lépett először egy ütemben” a korszerű művészettel, mikor 1872-ben Szinyei Merse Pál a Majálist kezdte festeni. A Majális azonban korán érkezett, hatása nem volt, s maga Szinyei is letette az ecsetet tízévi próbálkozás után. Az áttörést, az európai színvonalú magyar festészetet a nagybányaiak iskolája, majd Rippl-Rónai József (működése nyitotta meg. 1897-ben volt a nagybányaiak első kiállítása, s munkálkodásuk már a XX. század első évtizedeire esik, arra a korszakra, mely művészetben, tudományban, politikában egyszerre forradalmasította az életet, s ha megkésetten is, ha sok törleszteni valóval terhelten is, de legjobbjainak műveiben - Bartóktól Adyig vagy Csont- várytól Krúdyig - világszínvonalon szólalt meg.

537