Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - Sarkadi Imre: Elektra (dráma)
Pylades: Mondd, Orestes, milyen érzés tíz év után hazajönni? Mint gyerek 'kerültél el innen. Most felnőtt vagy. Holnap, ha akarod, meglátogathatod az anyádat, aki megölte az apádat. Lehet, hogy azóta a nénédet is megölte. Lehet, hogy az anyád se él már, megölte, vagy megölette a szeretője, aki miatt az apád gyilkosa lett. Aki viszont a másik nénéd gyilkosa volt. Ha nagyon keresnéd, megtalálnád talán itt a közelben az apád sírját. Lehet, hogy az anyád fél tőled. Azt mesélik, téged is meg akart öletni, azért szöktettek el - és az is lehet, hogy orgyilkosokkal fogad, ha felismer. Nehezen fogja elhinni, hogy te ezzel az egésszel közömbös vagy. Minthogy ón sem hiszem. Nem tudom elhinni. Orestes: Igen, az emberek valóban olyanformán szoktak viselkedni, mint a bolondok, dehát mit zavar ez engem. Pylades: Aligha hiszem, hogy ne zavarna. Orestes: Csúf gyermekkorom volt. Apámra nem is emlékszem, anyámra úgy, hogy odavett valakit az ágyába, és aztán arra, hogy megölte apámat, engem meg eltüntetett valaki. De ez kis része volt az életemnek. Azóta sokkal lényegesebbek történtek velem. Ami élményem van, nem ehhez a városhoz és nem ezekhez az emberékhez köt. Amit pedig ésszel gondolok el, az másfelé visz: nem akarok trónkövetelőként fellépni, mert semmi kedvem az uralkodáshoz. Nem akarok trónörökös lenni. A világon sokkal fontosabb dolgok is vannak - törődjünk a fontosabb dolgokkal. Szabad vagyak és jól érzem magam ebben a szabadságban. Még az sem köt, hogy esetleg néhány mérföldre emberek izgulnak miattam. Hazamegyek és eloszlatok egy mítoszt. A saját mítoszomat. Pylades: Mivel? Orestes: Avval, hogy hazamegyek. Részben már1 evvel. Tudod, a tíz éve nem látott fiúról sok kósza hír keringhet. Elképzelem, hogy vannak vénasszonyok a szolgák között, akik látnak éjszakánként, amint az apám szelleme kézenfogva vezet az udvaron .. . vagy akik arról tudnak, hogy élek és naponta a tőrvívásban gyakorolom magam, hogy hazatérve megtudjam ölni azt a ... no látod, a nevét sem tudom annak, aki akkor anyám ágyasa volt. De ha meglátnak, amint éppen úgy két lábon járok, mint más, és nem akarok bosszúálló szellemet játszani - akkor megszűnik magától a mítosz. Ugye tudod, hogy Achilles sérthetetlenségének mítosza is csak addig élt, míg Páris egy nyíllövéssel leterítette. Pylades: De csak a sarkán tudta meglőni. Orestes: Persze, hogy a sarkán, azért halt meg. Egy saroklövéstől meg szoktak halni a harcosak . .. De . . . lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy nem hiszik el, hogy ‘én vagyok. Azt is mondhatják, hogy ember, aki Ores- tesnek adja ki magát. De ez sem bánt. Pylades: És nem félsz, hogy mégis? Orestes: Szamárságokat beszélsz. Mitől féljek . . . mégis? Nem akarom kettévágni ezt a bogárkát, amelyik itt mászik ni, hát nem teszem. Nem akarok trónörökös lenni, hát nem leszek. Nincs bennem bosszúvágy, hát nem állok bosszút. És ha volna? És ha akarnám? Akkor megtenném. Anélkül, hogy zavarna. Anélkül, hogy hősnek képzelném magam . . . (Felugrik.) Megszomjaztam. Vagy erre, vagy arra kell legyen egy forrás, keressük meg! Pylades: (Már indulóban, visszaszól az ellenkező irányba elindult Orestes- hez.) És ha a forrásnál találok egy nimfát, amelyik nemcsak csontváz a thébai múzeumban .. . ? Orestes: Akkor hozd el azt is a vízzel együtt. 490
