Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZEMLE - Vajkai Aurél: Szabó István: Ne nézz hátra
lemondani az »egész olvasó nép« illúziójáról?” A kérdésre a kötet kritikusai azzal válaszolnak, hogy elismerik vagy tagadják a költő jogát az ítéletalkotásra az élő művészet kérdéseiről. Fodor András a világ méleggé [bűvölésére vállalkozott. Tehetség és elhatározás kérdése ez. Segíteni, hogy az ő átgondolt és megszenvedett igazságai közkinccsé váljanak - ebben már mi, közvetítők és olvasók is közreműködhetünk. SZÍJÁRTÓ ISTVÁN Szabó István: Ne nézz hátra Harmincnégy novellát tartalmazó mű jelent meg kétszeres József Attiia-díjas írónktól, Szabó Istvántól. Szabó István a Balaton mellől származik, egy Keszthely környéki hegyközségből, Gserszegtomajról. Cserszegtomaj a maga nemében néprajzilag is különleges világ, ahol az élet - legalábbis a közelmúltban - keményebb, ridegebb, magára- hagyatottabb küzdelmet jelentett, mint másutt, de épp ezáltal egyúttal plasztikusakban mutatkoztak itt bizonyos paraszti tulajdonságok. Küzdelmes élet folyt itt, amikor még a szükséges napi vízmennyiséget is két-három kilométer távolságból kellett a messzi kutakból hazacipelni. Szabó István mindazt, amit eddig a szépirodalomban adott, ebből a hegyközségből, embereinek inkább komor, mint vidám életéből merítette. Ebben a hegyközségben minden megvan, ami az ember ábrázolásához szükséges, mert mindaz, ami itt történik és történt, örök emberi cselekedeteket, eseményeiket, küzdelmeket, vívódásokat jelent. Amit Szabó István a hegyközségi emberekről elmond, egyrészt korokon kívül áll, időtlen, mert általános emberi indulatokról, egészen mélyen lappangó ösztönökről fest nagyszerű képet. Valahogy az emberi természet - szinte feneketlen - mélységeibe száll le, abba a világba, amit a tudomány egyszer már „tudatalattinak” keresztelt el. Tulajdonképpen nem fogalmazza meg körülhatárolható szavakkal a cselekedetek rugóit, mégis mindig pontosan érezzük, tudjuk, hogy mi lappang a cselekedetek, a történetek mélyén. Ha tudományról lenne szó, pszichoanalízisről beszélhetnénk, dehát ez szép- irodalom, ami bizonyos tekintetben jobban megközelíti a valóságot, mint a tudomány. Örök emberi témákról van szó, s vissza-visszatérő motívuma a novelláknak a generációk közti ellentét, az apa-fiú viszonya, a család rejtelmes problémája. Időtlen, örök témák, s mégis a legtöbbje mennyire mai. Tulajdonképpen itt mutatkozik leginkább Szabó István művészetének az a sajátossága, hogy a lélektan törvényeivel megfogalmazott általános emberi tulajdonságókat, történeteket, tragédiáikat tudja aktualizálni, a mának történéseivel, a mai kor szemléletével összehangolni, a többször emlegetett örök emberit maivá tudja varázsolni. Generációk harca mindenkor volt, szülők-gyermekek összeütközése több ezer éves irodalmi múltra tekinthet vissza, de napjainkban épp a falusi életben különösen kiéleződött. A rohamos iparosodással ellentétben áll a hagyományos földműveléshez, a megszokott, évezredek alatt kialakult paraszti életformához ragaszkodó ember szemlélete, s ez tragikus konfliktusokhoz is vezet. S éppen ott, ennek a mai témának ábrázolásával nagyszerű eredményeket ér el Szabó István íróművészete. Mennyire mesteri az öreg parasztasszony vívódásának, meddő fáradozásának leírása, amint titokban 472
