Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - Nádasdy Lajos: Kiegészítések Petőfi pápai életszakaszához
Petőfi első pápai tartózkodása idején tehát a Fazekas utcában lakott, Orlayval együtt. Az utcában ma emléktábla jelöli a házat. Az 1841 42. iskolai évben három helyen szállások Petőfi. Amíg Orlay meg nem jött, ideiglenesen egy várpalotai ismerős diák, Lantay Sándor adott neki helyet, majd amikor Orlay megétkezett, a „ferenoiék zárdájával szemben” fogadtak szállást. E két szállás pontos helyét ima sem ismerjük. Az utóbbiról írja Orlay azt, hogy mivel ^szállásunk messze esett az iskolától, s az erős tél miatt nagy szobánk fűthetetlen volt, miért is a kollégium közvetlen szomszédságában, egy német ajkú szabó házában béréltünk lakást.”17 Orlay közlését alátámasztja a fentebb már idézett iskolaszéki jegyzőkönyv (XVI. ülés 1842. febr. 26.) 204. pontjában olvasható és Petőfire vonatkozó határozat. E szerint „Petrovics Sándor mivel szállását igazgatói tudás nélkül változtatni merte, megintetett, kötelességévé tétetvén, hogy gazdasszonyának minél előbb megfizessen.”0 Fentiekből következően - .a Lantay Sándornál ideiglenesen töltött szállásolást nem számítva - Petőfinek harmadik szálláshelye volt, a ma is meglévő Ó-kollégium (ma Bocsor István fiúkollégium) tőszomszédságában lévő házban. Kicsi kis szobában laktak Orlayval, ahol két ember éppenhogy csak megfért, de ez már legalább fűthető volt. Vali professzor naplójegyzeteiben - ahol naponként feljegyezte az időjárást is - olvassuk, hogy 1842. január és február hónapjaiban a hőmérő higanyszála állandóan mínusz 3—12 fok között volt. Jogos volt tehát a szállás változtatás a két fázó diák számára. Azonban bármennyire jogos volt is a két fagyoskodó diák számára a fűthetetlen szoba miatti szállásváltoztatás, ha Orlay nem is, de Petőfi túltette magát az iskolai előírásokon, és nem jelentette be az igazgatónál. Ezért kapta aztán az iskolaszéki megrovást. Az 1842/43. iskolai év elején, amikor csak pár napot töltött Petőfi Pápán és az iS4yik év április-május hónapokban, amikor több hetes tartózkodásáról tudunk - mindkét alkalommal ugyanazon a szálláson, ugyanabban a házban, annak udvari lakásában, a mai Széchenyi utcában, a 10. számú házban lakott. Az irodalomtörténet és az egyes tanulmányírók, tanulmányok DomanovsZky Endre szállásaként emlegetik és tüntetik fel ezt a házat és mind arról szólnak, hogy Petőfi szállásadója is Domanovszky Endre volt. Ez azonban tévedés. Ma már tudjuk, hogy a lakás Puzdor Gyuláé volt, akit akkor még Armbruszter Gyula diáikként ismert meg Petőfi. A dúsgazdag ajkai földbirtokos fiúnak Domanovszky Endre a nevelője volt, « mivel őt már élőbbről ismerte Petőfi és gyakran nevezi is meg leveleiben, a következtetés az volt, hogy Petőfinek ő volt a szállásadója az utolsó pápai tartózkodásakor. Az IDA című vers irodalmi vitája alkalmával azonban, amikor a szállásadóról is szó esett, a vita végén, mintegy annak lezárásaként, megszólalt maga Puzdor Gyula is. Nyilatkozatának erre vonatkozó részében a következőket olvassuk: „ . .. Mikor Petőfi 1843. év tavaszán Pápára jött, felejthetetlen emlékű nevelőnktől, Domanovszky Endrétől kért szállást. Domanovszky Petőfinek azt válaszolta, hogy ő nem rendelkezhetik a lakás fölött. Én erre felajánlottam Petőfinek egy kisebb szobát felkérve egyúttal őt, hogy pápai tartózkodása alatt az én vendégem legyen.”18 Puzdor Gyula vendégeként töltötte el az időt Pápán és Ajkán Petőfi. Azért e két helyen, mert ez évben április 16-17. napjaira esvén húsvét, a diákság hazament. Puzdor Gyula és nevelője, valamint vendége is hazamentek Ajkára. E nyilatkozatban elmondja Puzdor Gyula még azt, hogy Petőfi május elején levelet kapott Nagy Ignácról, ki Pestre hívta, hogy regények fordítására megbízást adjon neki. Petőfi május elején, egy esős napon azonban Pozsonyba, eredeti célja felé indult el, s ő a Kálváriáig kísérve Petőfit, ott búcsúzott el tőle. E Puzdor-nyilatkozat után, a nyilvánvaló igazság nyomós érvei alatt a vita elült. A szálláskérdésben is tisztább lett a kép, habár még m,a is van olyan vélemény, hogy a szállásadó Domanovszky volt.19 Mindenesetre tény az, hogy a nevelő nem adhatott és nem adhat szállást a gazda tudta és engedélye nélkül. Ez áll Domanovszky esetére is. Ö sem adhatott szállást Petőfinek, még akkor sem, ha a gazda fiatalabb diák volt 459