Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?
léttel, ha meg akarja változtatni maga körül az életet, az elavult viselkedésbeli és gondolkodási szokásokat, a beidegzett igazságtalan és egyenlőtlen kapcsolódási-kötődési formákat (akár barátságban, akár szerelemben, akár a szőkébb vagy tágabfo értelemben vett ún. társadalmi kapcsolatokban): „Űjra kell szülni a szavakat, a csönd-árnyékú szavakat, a halál-árnyékú szavakat, az emberiség-szavakat, a világ-gyönyör szavakat, a lehetetlen-szavakat, elmondhatatlan szavakat, a min den ség-embrió szavakat, halálvirág-szavakat.. .”b „A költészet törvény-keresés, és legmagasabb fokon a törvény kimondása” - hirdeti.7 Lényegében ezt mondta József Attila, Kassák, s ezt mondja Illyés is, és sokan a ma költői közül. Nem mintha a költőnek hatalmában állna jogi vagy társadalmi törvényeket hozni s azokat mással betartatni! Sokkal inkább azért, mert kitapintja és megfogalmazza azokat a törvényszerűségeket, amelyek egy adott korszák emberi és társadalmi jelenségeinek hátterében rejlenek, s amelyek a korszak belső arculatát meghatározzák. Akár felismerik, akár megtagadják őket a „csak a jelenvalóban”, a látható és tapintható mindennapokban látók és élők. A költő nem éri be az „adott világ” egyszerű magyarázatával, hanem - mint ahogy József Attila mondta - „megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát”. - Azaz megkísérli a csak-a-mában-élők számára is megközelíthetővé, érthetővé és elképzelhetővé varázsolni a jövendő valóságát. Ha pontosan sikerült felfednie a jelenben a jövő felé mutató s rendeződő erővonalakat: akkor igaz költő: Törvény-megfogalmazó. Az általa felismert törvényszerűségek előhb-utóbb kérlelhetetlen biztonsággal érvényessé válnak, s még az is kénytelen szembenézni velük, aki menekülni szeretne előlük. De ha idejében felismeri és végiggondolja őket az ember: esetleg tehet is ellenük, irányíthatja őket. Az utókor szinte mindig meghajol a tisztánlátók nagysága előtt. Voltaképpen innen eredt a táltosok, a sámánok, a próféták szent tisztelete is, és ezzel magyarázható a költők ,,lángoszlop”-szerepe. Jóllehet valódi, a gyakorlati létet közvetlenül befolyásoló „törvényhozói” szerepre a költők - próféták - soha nem tettek szert, éppen azért, mert gondolkodásukban, világlátásukban mindig koruk előtt jártak, és így nem is tudták befolyásolni a konkrét gyakorlati cselekvést. A holnapra függesztették szemüket a mindennapi különböző (politikai—anyagi—lóthiztonsági stb.) praktikus érdekekben való elmerülés—elmélyedés helyett. Már Shelley így fogalmazta ezt meg tömören: „A költők a világ el nem ismert törvényhozói”. Juhász Ferenc pedig hasonlóképpen jelzi költői szándékát: „Én is erre törekszem. Megtalálni a rejtelmes és bonyolult lét összefüggéseit (hiszen a lét összefüggések halmaza, egymásra halmozott kapcsolatok sokasága) és azt a tengelyt, amelyben a törvény megfogalmazódik, amely köré a törvény kristályosodik” (uo.). Az ember dolga, hogy megértse a költő szavát, felismerje e feltárt törvények igaz voltát, s megpróbálja létét, világát .tudatosan úgy alakítani, hogy a jelenség-szint ne keresztezze a lényegi összefüggéseket, ne ütközzön velük, hiszen a törvény- szerű mindenképpen érvényesül, az összeütközésben tehát csakis a jelenség-szint szenvedhet. Azaz az ember - egyed és közösség — előbb-utóbb rákényszerül annak felismerésére, hogy hamis úton járt (itt csupán a hitlerizmus, a sztálini korszák stb. durva példáira utalunk, de említhetnénk ezernyi élettényt is, az egyedi lét számtalan tragikus összeroppanását). Az ember ősidők óta keresi-vágyja-szomíjúhozza a művészetet, amely őrzi .az „emberi szót” s az ember tudását a világról és önmagáról. És ezzel, bármilyen áttételesen, bármilyen lassan is, mindazokat, akikhez egyáltalán eljut: segíti az „ön- eszmélet”-ire jutásban. 447
