Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?
így - az ember forradalma meg korántsem fejeződött be. A feltétlen egymásrautaltság tudata még nem határozza meg alapvetően magatartásunkat; s a harácsolás, a haszonlesés, a hatalmaskodás, a brutalitás embertelen kórságait sem temettük el a múlttal. Az embertelenség minden fajtája - bárhol a világon - fölháborító; a szocializmusban ennél is több: mert kollektív merénylet, mert a rendszer lényegétől idegen. Pedig még mai, konszolidált korunk is kitermeli az embertelenség vértelen merényleteinek különféle változatait. A néptől elidegenedett bürokrata például, még ha a néptől nyert hatalmára hivatkozik is, objektíve ellensége a társadalmi haladásnak. S a forradalmár költő, küldetéséhez híven - fölmutatva a tisztaság példáit — fölemeli szavát az emberségért. És ha kell, kiált az embertelenség ellen; szükség esetén bármilyen tekintéllyel szembeszállva. Végül, de nem utolsósorban: az igazi költő ma is, mint minden korban, a lét teljességét igyekszik magába fogadni és önmagában megmutatni. Ha igazán költő és ha igazán forradalmár, nyilvánvaló, hogy időszerű társadalmi küldetését is csak úgy töltheti be, ha nem csupán „politizál”; ha sajátjává lényegid a szerelmet és az elmúlást, a természetet és az ember teremtette tárgyaikat, a lélek ünnepeit és örvénylő rettenetéit, az álmokat és a látomásokat. Mindezt magába fogadva és megmutatva - ha szabatosan fogalmaz, s mindent az örökösen változó ember lényegével összefüggésben tud megragadni - szükségképpen újat, forradalmian újat mond majd a világról: hiszen még a tegnap óta mit sem változott fűszál sem ugyanaz, ha mai szemmel nézem. Mert a teljességnél kevesebbre igaz költő nem vállalkozhat (sorsán s tehetségén múlik persze, mit sikerül valóra váltania) — klasszikusaink öröksége is erre kötelez bennünket. Erre a permanens próbatételre, önmagunk örökös vallatására a magunk teremtette világ tükrében, amit — mint kikerülhetetlen lírai és morális parancsot - Ars poeticájában József Attila így fejezett ki: „A mindenséggel mérd magad.” G. KOMORÓCZY EMŐKE „Mit akar” a költő — és „mit tehet” a költő? Gondolatok Juhász Ferenc költészete kapcsán Napjaink egyik legsürgetőbb irodalompolitikai kérdése, hogy meg tudjuk-e találni a költészetnek és társadalomnak azt az egészséges egyensúlyát, kölcsönhatását, amely optimálisan biztosíthatja a költészet hatékonyságához szükséges feltételeket. Nem pusztán arról van szó, hogy „támogatnunk kell” a költőket, fórumot kell biztosítanunk számukra, szabad utat nyitnunk a kifejezés változatos formái előtt: mindez csupán formális segítség, ami korántsem biztosítja a költészet valódi hatékonyságát. A költő felelősséggel gondolkodik és vall a világról, a kor leglényegibb összefüggéseiről, ellentmondásairól. Sokszor ráérez a mélyebb és rejtettebb törvényszerűségekre, amelyek a mindennapi létérdekekben való gondolkodással feltárhatatlanok. Éppen ezért: 444
