Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - TANULMÁNY - Simon István: Petőfi öröksége
zettség velejárója ez, nem pedig ellenzékiség. Petőfi példája nem úgy -aktualizálható, hogy figyelmen kívül hagyjuk a történelmi különbséget -a múlt és a jelen között, hanem azzal a többlettel, ami a szocialista társadalomban már az ő eszméiből megvalósult, s ami a költőt épp a néphez fűzi még szorosabban. Az elkötelezettség tehát, véleményem szerint, Petőfi értelmezésében is korszerű még. Hiszen a költő, ha úgy érzi, gondolatait és érzéseit embertársai nevében is kifejezi: valami irányban állást kell, hogy foglaljon. Illyés Gyula egyszer a. modern líra végcéljaként jelölte meg az elérhető emberi éden kapujának szélesebbre nyitását a költészet segítségével. Ha már az atom- és hidrogénbomba sutba dobását nem is bízták a költőkre - mondta —, a humánum szellemének érvényesítését viszont a költők feladatának hagyta meg a történelem. Ezt ki-ki a maga módján és szíve szerint gyakorolhatja. Petőfi életművének tanulságai ez utóbbiban különösen megerősítenek bennünket. Nemcsak azért, mivel ő maga se választotta el a forradalom ügyét a nemzeti és emberi haladástól, hanem épp azzal bizonyította be a költői elkötelezettség helyességét, hogy az egyetemest a magyarság kérdésein keresztül közelítette meg. S ez az egyetemességre törekvő zseni és forradalmár legalább annyira tanulságos példákat hagyott hátra, mint a világforradalmár, aki egyben - mint hangsúlyoztam többször - a magyar puszta első költői felfedezője is volt. Petőfi példája, életműve, vagyis ránk maradt hatalmas és nagyon sokáig kötelező öröksége tehát - nem véletlenül - nagy serkentője volt mindig a haladó magyar lírának. Ügy érzem, az eddigiekből már világosan kiderült, miért. -Ma is elevenen hat, legfontosabb igazságai nem évültek él, sőt lelkesítenek bennünket azok -a tettei, melyeken keresztül szinte ,az egész magyarság szinkronban lehetett az emberi -haladással. Petőfi ugyanis a maga korában, -amikor ,a -társadalmi viszonyok még csak az alapvető emberi szabadság modelljét engedték a költői álmok világában úgy-ahogy fölvetődni, -ő már a konkrét hazai problémák megértésén keresztül logikusan a világszabadság eszméit helyezte lírája tengelyébe. Ezért lesz ő örökös ösztönzője minden kor valóban haladó költői törekvéseinek. Mert akárhogy nézzük is a haladás lehetőségeit - irodalmi értelemben iis -, a küzdelem fő célja -mindig -az ember marad, vagyi-s az emberi szabadság- eszmény. Az ő -életműve azt sugallja, hogy -egy nép -izgalmas valóságából lelkivilága fejlődésének megrajzolásával sikerülhet csak irodalmunknak mindig -és újra az általános em-beri humánumot s az új szocialista életérzést is diadalra juttatni. Csak ez óvhat meg bennünket -a provincializmustól, az utánzó másodla-gosságtól, ez biztosíthatja eredetiségét költészetünknek.
