Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Siklós Olga: Egy kísérletről
SIKLÓS OLGA Egy kísérletről A KISPOLGÁROK bemutatója előtt meghívtak a veszprémi Varga Jenő Közgazda- sági Szakközépiskolába, hogy beszéljek a diákoknak a Kispolgárokról és a dramaturg mesterségről. Szívesen mentem, mert szenvedélyesen hiszek az ifjúság színházra való felkészítésének szükséges és hasznos voltában. Tanulságos és emlékezetes délelőtt volt, megerősített egy régi rögeszmémben: a dolgok sem felülről elrendelve, sem maguktól nem mennek, csak ha mi - első személyben - csináljuk. Szeretem az ilyen első személyben végezhető feladatokat, s lelkesen rajongok azokért, akik ebben egyek velem. Ezért is szegődtem kéretlen propagátorává ez iskola kulturális tevékenységének és a megyében rendhagyó módon lezajlott magyar szakos tanári továbbképzésének. A kettőnek hivatalból semmi kapcsolata egymással, mégis egyazon ügynek szorosra fűzhető két oldala, ezért szeretném az alábbi írásban összehozni a kettő tapasztalatait. Veszprémben egy alkalommal összehívták a megye tudományos fokozattal rendelkező dolgozóit. Ott hangzott el az a kívánság, hogy munkánkban próbáljunk figyelemmel lenni a megye adottságaira és megoldásra váró problémáira. Ezidőben került kezembe a gimnáziumi magyar tankönyv, amelyben bizony elég kevés anyagot találtam drámáról, színházról. A diákoknak többet kell tanulniok akár középiskolás, akár egyetemi szinten halott klasszikusokról, mint élő színházról. (A halott jelző ez esetben minősítést jelent, olyan klasszikust, aki csak a korral foglalkozó kutató, de nem az olvasó érdeklődését keltheti fel.) A tantervek reformjáról, állandó alakulásáról sok szó esik. A pedagógus manapság valóban nem élhet abból, amit az egyetemről magával hozott, szinte napra késznek kell lennie tanítandó anyagával. A legnehezebb dolga talán a magyartanárnak van. Két- három emberöltővel ezelőtt a jó tanár megtanította diákjait a könyv szeretetére, a kiválóak az olvasás művészetére is. Azóta - s valljuk meg, már elég régen - az ember életében a könyvvel szinte egyenrangú szerepet játszik a színház, a film és a televízió művészete. S bár lassan elkezdünk színház-tudományról, film-tudományról vagy éppen televízió-művészetről beszélni - az irodalom az oktatásban megtartja abszolút fölényét, olykor egyeduralmát is. A diákok körében elég könnyen felkelthető a színház- és filmművészet iránti érdeklődés. A különböző diák színjátszó csoportok, irodalmi színpadok azt mutatják, hogy megfelelő irányítással rendkívül fogékonyak a mai színház kifejezési formái és mondanivalója iránt. Az ilyen modern előadások diák-közönsége is érzékenyen reagál a jelenkor színházi nyelvére. A televízió segítségével ma már a legkisebb falvak gyermekei is potenciálisan színházi közönséggé váltak, és többször „mehetnek!’ évente színházba, mint hajdan a Nemzeti Színház középosztálybeli bérlői. A színház minden korban egyezményes jelrendszerre épült, akár ha a piactéren játszott, akár a király dísztermében. Ha abban „egyeztek meg”, hogy például egy maszk jelzi a játszott figura hovatartozását, jellemét, akkor azt a színház közönsége elfogadta és értette. A színház vagy kultikusan hozzátartozik egy társadalom életéhez, vagy megpróbálja megtalálni, megszervezni a közönségét. A színház és néző egymásratalálása ritkábban spontán, többnyire tudatos. Korunkban az emberek figyelmét, idejét sokféleképpen próbálják lekötni, ugyanakkor az egyes ember is sokfelé keresi szórakozását. Ezeknek csak egyike a színház■ S ha van 434
