Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Elnökök és vezetési stílusok

pillanatnyi ötlet szülöttei. Ninos célszerűség, kínos pontosság. A vendég a térdét beütve közelítheti csak meg a székét. A fájdalom fakasztotta reákciót akarja tanulmányozni K. Géza? Kikelik tőle.

Régóta ismerem. Ö a konok panaszkodó. Hegyüket fúrt már át panaszfúrójával. Gyémánt a hegye ennek a szerszámnak.

„Egyszeresük megunják a panaszt - segítenék.” Számítása gyakran beválik. Lezser- sége mögött már-már primitív kono'kság. Űzi, belelovalja magát a megkezdett - ,s kezdet kezdetén látszatra célirány nélküli - mondóka által teremtett helyzetbe. Űjra éli a dühöt. Panasz és düh tisztátalan vegyülete az egész ember.

A szeme mintha külön élne: a száj működésén szinte mosolyog kéksége. És figyel. Regisztrálja a hatást. Úgy mondják: a megye egyik legjobb téesz-elnöke. Cigánykodó, agyafúrt fickó, Odüsszeuszi méretű ravaszsággal. Száz forintot ér szövetkezetében a munkanap. Balatonparti téesz az övé. Más gazdaságok vezetői megőszülnek a gondlban; honnan „ákasszák le” a szükséges munkaerőt. Természetesen ő „sír” legjobban: „Nyakamra a kötelet, ha nálam nem magasabb az átlagéletkor, mint nálatok!” S rétegesen összehajtogatott, szakadozott papírlapokat rángat elő belsőzsébóből. Sajnálkoznak rajta a csak negyven-ötven forintot fizető téeszek elnökei. És irigylilk.

Babonás tisztelettel emlegetik huszárvágásait. Ahogy a paragrafusok között lavírozott a tárgyaláson! A homok rászakadt az egyik fogatodra. „Ezért is az elnök felel. Hát <ki az atyaúristen felelne más, mint az elnök?!” - háborog még most, három évvel az eset után is. — „Mondják, hogy egyszer Pavlov, vagy valamelyik nagyokos megmérte a kutya vérnyomását. Hatvan volt, vagy hetven. Akkor ráemelte a fejszét. Csakúgy spriccelt fel a vérnyomás százhúszra! Ilyen helyzetben vagyunk, mi elnökök is. Felemelt fejszék (alatt élünk! A legélesebb fejisze a felelősség fejszéje.”

Évente egyszer a falu orvosa kórházba parancsolja. „Lehúzza” a három-négy hetét. A telefont a főorvos eltávolíttatja a szolbájából. Tavaly egy napra megszökött, hogy ott lehessen a talaj javítókkal folytatandó tárgyaláson. A főorvostól a „marhát” is .szó nélkül viselte el.

A „mindenütt ott lenni” — megszállottja. Jó ez? Maga is tagadja csendesebb pillanataiban, a második pohár pálinka után. „Ennél isoha sem többet!” - ez is házi tíz- parancsolatának egyike. A cseresznyepálinka egyébként mindig ott áll az asztalán, dugópukkanásra várva. Ehhez viszont vendég, tárgyalópartner szükségeltetik. Az elnök ehben az egy dologban nem panaszkodik hiányra. „Jó volt az idei tárgyalópartner- termés !”

Agrármérnök. Ezt csak végső aduként vágja ki. A „tanulatlan” elnökök — sok van belőlük! — rendszerint ímeghátrálnak. Ő pedig vörös lesz, úgy ül a helyén, mint a csábító in flagranti. Panaszáradattal ködösít.

Szóval: agrármérnök. Csak most válik tudatossá bennem, hogy szövetkezete fő- agronómusát sohasem mutatta be nékem. Érik bennem a kétség: van ilyen egyáltalán náluk? Az elnökhelyettest ismerem, a főkönyvelőt is. Csak a főagronómust nem.

K. Gézából ömlik a szó. „Ki fizeti meg azt, hogy a nyaranként /az üdülőhelyre szédülő kétes elemek széttúrják a kazlakat, derékaljnak törik a zsenge kukoricát? A vaddisznók sem tesznek ekkora kárt az erdőalj i szövetkezetek földjein! Ki fizeti meg a kárt? A biztosító tojik az egészre!”

Egy járási szintű értekezleten vezetési módszerét helytelenítve azt mondták neki: „K. elvtárs! Nézzen magába! A kezdeményezések a szövetkezetében egyedül az ön kezdeményezései! Nem érzi, hogy ránehezedik a tagságra? Megfojtja az aktivitást.”

De még ugyanezen a napon, az értekezlet után, a bíráló felettese félrevonta K. Gézát. „Igaz, hogy nem kell mindent neked vállalnod. De azért inkább ereszd el a füled mellett az elhangzottakat.” Mert K. Géza ad, ad és ad. Ha zászlót kér az út43°