Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Tornyai Farkas: Jogtalanul?
A Skövetkező tavaszon újabb csemetéket hozott, volt Iköztiik olyan tujára hasonló valami is. Hát az meg minek? Árnyalja .ezeket a kis gyengéket. És ha nem ikerül rá vevő? Jó lesz koszorúnak apánk sírjára. Na nézd, erre nem is gondoltam. Az uram halála utáni második tavaszon nagyon jó esőket kaptunk. Ahogy leesett az egyik, ott volt nyomában a másik. Még ki sem száradt a föld, jött megint az áldás. Április, május, június végig meleg napokkal meg esős napúkkal váltakozott. Én olyan érdekeset még nem láttam, ahogyan azok a kis fák megtakarosodtak. Nézd már! Mégis igaza lesz ennék a gyereknek? Haszon lesz a haszontalanságból? Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már megint a fenyőket kapálom. Ahogy bújnak egymás után azok a halványzöld csillagos hajtások, iszinte megszédültem a gyönyörűségtől. Még ilyet! Augusztusban mintha .meghalt volna a fenyves. Hallgatott, nem mozdult. Talán csak nem bántátok meg, hogy ide jöttetek? Te mért szomonkodsz? Téged mi bánt? Te meg csak sárgulsz itten? A szomorkodó gyökerén csimaszt találtam. A sárgulónak alája fúrt a vakond. A féloldalasakat a cseresznyefa lehajló ága nyomta. Oka van a bajnak, ezért lehet rajba segíteni. S mi történt őszre? Ez ám a csoda. A fenyők újra hajtani kezdtek, s még októberben is egyre igazgatták .a derekukat. Hol volt .már akkor a dinnye, a hagyma, a krumpli, a kukorica, s ők még egyre nőtték. A gyerekeim voltak a legjobban meglepődve, hogy már a harmadik év végén karácsonyfát kapunk. Nem sokat, de valamit. A negyedik évre ez a mi földünk is teljesen a fenyőkhöz pártolt. Amikor a .sorok közt már alig lőhetett járni, bemohásodott a fák alja. Én biz addig földön még soha, csak tetőn láttam mohát. Győztünk, Édesanyám, mondta a fiam. Megszokták. De ékkor már nem is lehetett szó nélkül elmenni az én kis fenyvesem mellett. Megállította a járókelőket az utcán, az ismerősöket becsalogatta. Nahát, mondogatták. Nekem is kellene belőle. Én már ki is néztem a magamét. Megmondtam, hogy a szépjét csak tövesen adom. Ültessék bele vödörbe, locsolják meg alaposan, és karácsony múltával ültessék ki a ház elé. Kár volna elprédálni ezeket a keservesen édesgetett ifácskálkat. Hadd díszítsék az utcát, a falut. így lett. De a tujákat kár volt hoznod. Nem tuják azok. Mindegy. Koszorúnak .sok, s az ittenieknek nem kell. Pedig nagyon szépek voltak. Kétszer akkorára nőtték, mint a fenyők, s ha szél mozdította a lombdkat, mintha kők csipkék suhogtak volna .szákadatlanul. Szinte beleszédült az ember. Ha nem férnénk tőlük, kivágjuk őket. Kivágni? Hiszen balzsam a szaguk, -tiszta balzsam. Az első pénzt szétosztottam. Magára gondoljon, Édesanyám, nem értünk termett ez ide! Ti ezt csák bizzátók rátn! Kik segítenék engem? Kinek köszönhetem, hogy köves a konyhám? A szarufákat kicseréltük. A cserepeket megforgattuk. Áll a kerítésem, újult a nagykapum. A szoba ugyan nem padlás, de a kátránylemez sok hideget felfog. Üveges verandáról pedig ne is halljak! Nyáron jobb, ha levegős, telenként úgyis hozzátok megyek, kinek az üveges veranda? Kitégláztattuk hátul a fal alját. Aládúcoltuk a mester- gerendát és .mindig volt pénz körülöttem. Azt gondolod, abból a havi 150-iből telt erre, amit az apátok halála utáni 3 évben a tsz-től kaptam? Néktek köszönhetek én mindent. Még a fenyőket is. Az ötödik éviben megjött a megoldás a ciprusokra. Egy vállalat kérte őket. Hova kell? A játszótér köré. Hadd legyen jó árnyék iminél előbb a gyerekeknek. El tudják ültetni? Van arra szakember. De nagyon vigyázzanak tájuk! Nevettek. Hát ebből lett az a majdnem tízezer, és ebből lett a baj is. Furcsa az élet. Ezt a szövetkezetét, akin keresztül a vásár lébonyolódott, nemrég kiszerkesztették. Hogy olyan árukat vásárol -és ad el, ami nem is az ő dolga volna, és éhből hasznot húz. Nem értek én ehhez, de úgy gondolom, ha nem lett volna szükség azokra a gépekre, amiket megvett meg eladott az ÁFÉSZ, aligha járt volna utána. Kellett az annak, aki megvásárolta. Azért, hogy dolgozzék rajta. Ha pedig dolgozott, haszna 4*7
