Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Józan bolondok

Részegekre jellemző nyelvbotlásokkal ordított mondat a szomszéd szobából: „Anyós! Ölök, ha megharagít!”

Az öregasszony ingatja a fejét. „Dehogy öl. Máskor is ígérte. Csak részeg. Ilyenkor mindig ígéri.”

Sápadt, harmóniát nélkülöző arcú férfi támolyog elő, kezében nyitott bicska.

Móricz Zsigmond keveredett hasonló helyzetbe egyszer, ha jól emlékszem, valahol az Ormánságon. „Jónapot” - köszön bambán a férfi, észrevéve az idegent, - „szalonnát akartam vágni, ugye . .

Az alkoholistákkal rendszerint valamivel egyszerűbb a helyzet. Rendelet van, melynek értelmében elvonókúrára kötelezhetik őket. De mire kötelezhetik ,a „józan bolondokat”? Azokat, akik állandó idegfeszültségben tartják egymást, vérre menő szópárbajok hősei, akik gunyoros kétértelmű, vagy nagyonis egyértelmű mondatok köveit vagdossák egymáshoz. Kéjjel nyúlnak a másik nyílt isebébe, & legintimebb titkaikat viszik „piacra”. Dzsungeltörvényűek. Naponta élik át a halált. Ahányszor összecsapnak. S mégis lassú halál ez. Az állandó gyűlöletben élő felek sokszor már a veszekedés-sorozatot kiváltó okra (okokra) sem emlékeznek. (Ezek néha nevetséges apróságok.) Tudatosan „derítik fel” az „ellenfél” gyengéit, oda sújtanak. Az otthon családi viharok, sokszor drasztikusságig fokozott viták színhelye lesz. A szülők között időtlen időkig folyó civakodásnak, olykor tettlegességnék szemtanúi: a gyerekek.

Tanárismerősöm széttárja kezét:- Mit tehet a pedagógus? Városban olykor tudomást sem szerez ezekről az esetekről. A családlátogatás? Néha szemfényvesztés! A szülő, mihelyt a pedagógus belép; nyájas lesz, jámbor, mint a ma született bárány. A látványból lehet ítélni, a szavakból kevésbé. S a látvány is csal néha. A körülmények lehetnek maximálisan jók, de ha kiteszi az ember a lábát, ki tudja, hogy a szülők egymásramosolygása nem válik-e azonnal egymásra vicsorgássá!.. . Mondjak még valamit? Két éve még faluban tanítottam. Volt ott is ifjúságvédelmi csoportja a tanácsnak. A csoportot vezető kollégám egyszer késsel kergette a feleségét a falun végig . . . De karikírozás nélkül! Nem dughatunk minden veszélyeztetett gyereket intézetbe! Még a börtöntöltelékek gyerekeit is nehéz elhelyezni. Gondolod, hogy a szomszédok futnak a tanítóhoz, ha a mellettük levő házban purparlé van? A paphoz még előbb mennek. Az békít, a pedagógus meg esetleg elviteti a gyereket. Ha tudja. Melyik a jobb?

Egy család a „dzsungeltörvényűek” közül.

A férj. Szárnyas haj, húsos arc. Higany-nyugtalanság. Levezetésre váró, állandóan töltődő energia. Fél-műveltséggel vert. Gyakran hangoztat másoktól hallott vélemény- töredékeket sajátjaként. Evvel a felületes beszélgetőpartnerben az elemző, elmélyedő ember benyomását kelti. Környezete a kétlaki életmód kaméleonjává alakíthatta volna. Ellenállt. Másban mieghason-lás nélkül kapitulált. Koncepciótlansága ok, hangulat- vibrálása okozat.

Az asszony. Ha a férj Dél, akkor ő Észak. Halmozott, gombóccá gyűlt keserűséggel. Mártíriumát „viselni tudja”. Feltűnően, csaknem hivalkodva. Szája sarkába ránc mélyült, örök megbántottság jelzője. A „törékeny” nem helyénvaló jelző alakjára. A „csontbőr” inkább. Életének színhelye a konyha. Konkretizáló típus. Elvonatkoztatásokra képtelen, az események felelevenítésében nem szelektál. A fölösleges részeket nem hantja le mondanivalójáról. Korán elhagyta magát. Mondják: jókedélyű, töltöttgalamb lány volt. Most minden iránt gyanakvó.

A fiú. Napharapó kedvű fickó lehetett volna. Koravén csecsemőarc.

A lány. Jellegtelensége mögött nyúlrómület.

A feleség anyja. „Ösasszony.” Hatvan év sem tudta megtörni. A „családi földrengések” sújtotta szobakonyhás szigeten rendíthetetlenül áll oszlopvastag lábán. A hazát,

266