Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pozsgai Zoltán: Őrség, merre mész?
VI. Mostanában egyesek - nem mondom Moldovairól, de Nádassyról és másokról igen - mintha valami., a régi hagyományokon alapuló (divatos) ágeaskedésbe kezdtek volna az őrség „megvédésének” ürügyén. Csakhát ez a fajta ágemskedés ma anakronizmus. Az bizonyos, hogy ettől az őrségiek sorsa előnyösen semmit sem változik, sőt: ez az ágens- kedés „belezavar” abba a megyei, járási törekvésbe, hogy az Őrvidék népét a civilizáció, a jobb megélhetés, a kulturáltabb élet, a szocializmus útján vezesse. Az 1848-as szabadságharc és polgári forradalom véget vetett az Őrség sajátos politikai, egységes különállásának, sajátos, egy idő óta már illegális, katonai szempontból semmit nem jelentő őr-szervezetének. A szabadságharc elbukott ugyan, s Vas megye hódoló föliratot küldött Olmützbe, s következett a „Bach-korszak”. De vége szakadt a régi diplomák, kiváltságok érvényességének, a jobbágyságnak, a visszanemesedés iránti igénynek és lehetőségnek. A szerencsétlen bukás ellenére új korszak kezdődött az Őrségben is, új ideálokkal. A magánbirtok, annak gyarapítása lett az új ideál. A régi politikai egység és őr-szervezet megszűnésével bomlásnak indult az a tartós zártság, amely sokáig konzerválta a régi, ősi hagyományokat, szokásokat, etnikai esszenciákat. Kezdetben és még jó ideig ez a bomlás nem volt jelentékeny, noha folyvást erősödött. Amikor befutott az első vonat Körmendre, Szentgotthárdira, Őriszentpéterre és „Senyére”, szétlökött egyet és mást az ősi szokásokból, az etnikumból. Aztán - mivel nagyon sovány és kevés volt az őrségi föld - sokan kivándoroltak erről a tájról is Amerikába. Egyre több ember járt át a közeli Ausztriába, kereskedni, csempészni. Ott az ipar, a civilizáció fejlettebb volt: a civilizáció számos termékét hozták be. Velük új szokásokat is. Mivel nagyon sovány volt az őrségi föld, sokan eljártak innen az ország belsejébe „hónaposoknak”. De végleges ipari munkára is sokan elköltöztek az Őrségből, főképpen Budapestre, de más városokba is. A világháborúk révén méginkább keveredett a nép és keveredtek a szokások. A két világháború között az őrségi, fizetett tisztviselők nagy része a jegyzőké, papoké, csendőröké, vámőröké, postásoké nemi eredeti őrségi, hanem bevándorlóit volt. (Most aránylag sokkal több a helyi származású, indítású, fizetett vezető!) A nép tehát keveredett, és keveredtek a szokások is. Ennek ellenére az 1930-as években az Őrség még mindig a folklór, a néprajz, a nyelvjárások, a történelem kutatóinak valóságos paradicsoma volt. A felszabadulás utáni években nem nagyon: ékkor határövezet volt. Az őrségiek közül már a múlt rendszerben, de ennek a rendszernek a kezdetén is nagyon sokan elmentek, elvándoroltak volna máshova állandó, biztonságosabb megélhetésért, mert nagyon sokan voltak a kevés és gyéren termő földékhez. De hova? Akik elmentek, azoknak messzire kellett menniük, mert ezekben az időkben Vas megye városai sem fejlődtek annyira, hogy „felvehették volna” a megye „fölös” munkaerejét. Az őrségi nép pedig nem szerette soha, hogyha nagy útra kellett indulnia. (Mindig otthon élt.) A legutóbbi másfél évtized kezdete óta viszont rohamosan megindult a megye iparosodása. Az ipari termelés növekedésének üteme elérte, majd meghaladta az országos átlagot. Főleg a megyeszékhelyen, de más városokban, városias településeken is. Akkor hirtelen sokan megindultak az Őrségből az új élet, a nagyobb kenyér, a civilizáció felé. Őrségben is megalakultak a tsz-ek. Traktorok, mezőgazdasági gépek „vették át” a régi, nehéz mezei munkák jelentékeny részét. Aztán rohamosan „betört” a televízió is az Őrségbe. (Magyar, osztrák és jugoszláv). Azt írtam nemrég az Őrvidékről szóló egyik cikkemben: „Aki traktoron jár, nem énekel régi őrségi dalt a pejlováról. Aki pénzt keres, s megteheti, nem fekszik holtában a - néprajzi szempontból bármilyen szép - ősrégi őr2S4
