Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pozsgai Zoltán: Őrség, merre mész?
II. Az 1930-as években kiadott „Vasvármegye” című monográfia nem csoportosítja külön az Őrség falvak, nem tartja külön tájegységnek a Zala és ia Kerka patak völgyét, mint ahogy a 'korábbi monográfiák tették, és ahogy mi tesszük elég gyakran mostanában. Az őrségi falvak egy részét a „Körmend-Németújvári Járásiba, más részüket a „Szentgo-tt- hárd—Muraszombati Járás”-ba („egyelőre egyesített járások”) sorolja. De azért így is érzékelhetjük az őrségi községek bizonyos sajátosságait. Egyebek között azt, hogy valamennyi község határában a Batühyányoknak voltak jelentős birtokaik. Továbbá, hogy mindegyik „régi nemesi község” most „szegény sorsú”. (Néhány kivétellel). Mindegyik „kisközség”, még az Őrség központi, legjelentékenyebb települése, Őriszentpéter is. (Akkor mintegy 1400 lelket számlált). Említett „Őrség vagy Eőrségh” című cikkemben kifejtettem, hogy a „kisközség” és a „nagyközség” kategóriát, státuszt, rangot csak részben szabta meg a lakosság száma, részben pedig az egészségügyi, szociális, igazgatást seb. önellátás foka, lehetősége. Mostanában viszont az Őrvidék központja, Őriszentpéter nagyközségi rangra emelkedett, noha lólekszátma kisebb, mint 1930-ban volt. Persze, nem úgy áll a dolog, hogy „ráakasztottak” valami rangot, „nesze semmi, fogd meg jól!” alapon. Az új községi körpeoséttel a megyei tanács számos jogkört, pénzforrást, is „leadott”. A megye kiilön- pénzek befektetésével feljavította a kereskedelmi, egészségügyi, iskolai hálózatot. Űj kultúrház, új iskola, új eszpresszó és étterem, új szolgáltató ház, új gazdasági központ es még sokminden épült őriszentpéteren mostanában. így lett nagyközség. Eközben az őrség többi községét is jelentékenyen fejleszti a megye. Olyképpen is, hogy az úthálózat javításával, az autó busz-járatok sűrítésével, egyebekkel egyre eredményesébben kapcsolja össze őket Őriszentpéterrel, de a környék többi, nagyobb centrumával is. A fejlesztés másik nagy, megvalósuló „témája” az Őrség talajainak meliorálása. Elképesztően nehéz, kínos volt itt évszázadokon át a talajmunka. Ment a ló, ökör vagy tehénvonta iga. De nem úgy szántott az éke, ahogyan a Rábaközben, a Tóközben, az Alföldön, vagy másutt. Itt a viszonylag kevés szántón (ez az ország egyik legcsapadékosabb tája), az erodált, humusz-szegény, kavicsos, nedves és hideg talajon az őrségi paraszt mi mást tehetett, minthogy bakhátakat szántott. Olyanok voltak a földek, mint valami nagy hullámlemezek. És csak a dombokat vethették, ültethették be. A bakhátak közötti, viszonylag elég széles árkokban víz állt. Ezek nem termettek semmit. De a bakhátúk sem sokat. Holdanként legföljebb négy-öt mázsa gabonát. Itt valamit tenni kell! Itt valami nagy, átalakító munka nélkül sohasem lesz az embereknek tisztességes kenyerük! Őriszentpéteren és Bajánsenyén belefúrtak a kutatók ,a föld gyomrába. Vas megye, főleg az Őrvidék reménykedett: talán lesz itt valami hasznos ásványi kincs! Nem lett; viszont a geológusok a fúrások alapján sok új, érdekes dolgot tudtak meg a földrétegekről, azok szerkezetéről. Rendkívül precíz tanulmányaikat letették az ország, a megye asztalára. Ezeket aztán birtokukba vették az Őrség más irányú kutatói, akik a geológiai kutatások eredményeit .sem nélkülözhetik. Vas megye politikai, állami vezetői sok nagynevű kutatót „csábítottak” az Őrvidékre. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt egymás után .születtek az értékes tanulmányok: „Az Őrség természetföldrajza”, „Az őrségi táj talajai”, „Az őrségi táj éghajlata, csapadékviszonyai”, „Az őrségi talajok komplex, technikai, kémiai és biológiai javításának lehetőségei és feltételei”, „Az ötvasú, altalaj túrókkal felszerelt eke”. És még .sok értékes tanulmány látott napvilágot (később az Őrvidék állattenyésztésének fellendítéséről is). 248
