Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - SZEMLE - Béllyey László: Szabadkai irodalomtörténeti adalékok (Dér Zoltán két jugoszláviai magyar könyvéről)
zsőt, a matematika-fizika szakos gimnáziumi igazgató fiát miért zárták ki édesapja gimnáziumából. és miért kellett a gimnázium 8. osztályát magántanulóként befejeznie. A biztos okfejtéssel megírt dolgozat megerősít bennünket azokban az ismeretekben is, amelyeket Kosztolányi Dezső és Szabadka város kapcsolatáról eddig is nyilvántartottunk, és amelyeket főként az Aranyisárkány és más Kosztolányi-művek dokumentálnak számunkra. Ahogyan maga a költő-író vallja: „A vidék a csodáik földje. Aki itt nő fel, annak tága.bb a szeme, mint azoknak, akik egy nyugodt, bölcsen berendezett fővárosban kapják az élettől a keresztséget.” „Az első műhely” egykorú gimnáziumi értesítők, megőrzött önképzőköri jegyzőkönyvek és a kortársak beszámolói alánján oknyomozói aprólékossággal és írói lendülettel rajzolja meg a gimnazista Kosztolányi Dezső első irodalmi próbálkozásainak minden legkisebb részletét. Az a meglepő, hogy ez a beszámoló nemcsak adatokat szolgáltat az irodalomtörténet számára, hanem megoldatlan kérdőjeleket is. Elsőnek adja közre egyik igen jelentős költőnk zsengéit, és mesterségbeli tudással elemzi, értékeli is azokat. De két szempontból további kutatások elindítója. Először is a 18. életévhez közeledő Kosztolányi első önálló alkotásai a hagyományos magyar költői formákat követik, és kutatni kellene részletesebben a 20. századi modern költői formákhoz vezető fejlődés indítékait. Másodszor: Dér Zoltán könyvében nagy vonásokban ismertetett Kosztolányí-emilékbeszéd (az aradi tizenháromról) csak a múltba néző, előre nem tekintő, a 48-as tiltakozásba rekedt hazafias magatartásról tudósít. Mik voltak a további fejlődés indítékai? Hogyan jutott el Kosztolányi Dezső a kisnemesi honfibútól a polgári korszak differenciáltabb, európaibb nemzet- szemléletéig? Ezekre a kérdésekre nem ad - jellegénél fogva nem is adhat - feleletet Dér Zoltán könyve, de jelzi, hogy az irodalomtörténetre vár a további részletek megmunkálása. Érdekes az is, hogy a gimnazista Kosztolányi Dezső legérettebbnek mutatkozik műfordítói tevékenységében, és mások műfordításainak a bírálatában, bár éppen a műfordítás mesterségbeli követelményeit fejtegető egyik nyilatkozatában mond el olyan esztétikai elveket, amelyek a későbbi, az érett Kosztolányi Dezső ars poeticájában már nem állnák meg a helyüket. A műfordító feladatát így summázza mint követendő irányvonalat a mű hiteles tolmácsolása céljából: „... a költő az eszmékért, az érzelmekéit írta meg, nem a formáért, a puszta szavakért.” Nos, akik ismerik Kosztolányi Dezső esztétikai elveit, meg a műfordítói feladatról vallott érett nézeteit, azok érzik, hogy itt is csaknem száznyolcvan fokos fordulatot tett meg a későbbi fejlődés, a neves és sajátosan önálló utakon járó műfordítóvá érés bonyolult folyamata. Dér Zoltánnak ez a könyve is számot tarthat mind az irodalomtörténészek, mind az irodalom iránt érdeklődők elismerésére. Kár, hogy „Az első műhely” szakirodalmi-filológiai dokumentálása nem olyan sokat nyújtó és rendszerezett, mint a Csáth-monográfiáé. Igaz viszont az is, hogy a Kosztolányi-irodalom közismertebb és más forrásokból is könnyebben hozzáférhető. — (ELETJEL MINIATŰRÖK, Sz« badka.) BÉLLYEI LÁSZLÓ RASPERGER JÓZSEF: KHÁRON
