Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Tornyai Farkas: Homokút (elbeszélés)
TORNYAI FARKAS Homokút Nem sok hiányzott a délből. A fák árnyéka összegömbölyödve húzódott be az ágak alá; az őzek elkaparták a lombalmot, hogy fölhevült testüket a puszta földdel hűsítsék; a homokban fürdőző fácánok szinte érzéki bódulatban tárogatták a szár nyukat; csak az örökké éhes harkályok buzgólkodtak még különös zenei hangokat csalva ki a vénülő tölgyekből. Arra azonban már ők sem vállalkoztak, hogy fura, csipkés ívű repüléssel újabb száradó fákat keressenek föl a hőségben. Ha Szalók János erdész történetesen más úton indul vissza a lakására, az öllősi erdő olyan hőgutától kerülgetett emberre emlékeztet, aki már nem áll messze az összeomlástól. Szalók éppen egy árkon kelt át. Óvatosan mozgott, cipőjének kifényesedett talpa akadályozta a kapaszkodásban. Az árkot - valaha határ lehetett két birtokos erdeje között - sűrű erdeifenyő újulat verte föl. Némelyikük elérte a kétarasznyi magasságot is, de alig néhány ujjnyi csemeték is nyújtózkodtak a nap felé. Az erdész hitetlen arccal nézett a fenyőkre. Mióta az akácról kiderült, hogy nem kedveli a sovány homokot - csak ül rajta, kucorog, egyre mohosodik a kérge, az alját meg felveri a gyom —, erdeifenyővel kísérletezett az erdőgazdaság éppen az egykori birtokhatáron megmaradt néhány jó növekedésű fenyőfa buzdítására. Nem számítottak rosszul, de hatalmas összegeket emésztett föl évről évre a talajelőkészítés, a pótlás és az erdősítés ápolása. Ha csapadékos idők jártak, öt-hat év alatt erdő zöldült a homokon. Aszályos periódusban néha tíz esztendeig is visszajártak pótolni, ápolni ugyanarra a területre, de az is előfordult, hogy kezdhettek elölről mindent. Eközben a határjelző fenyők termőre fordultak, s ha sehol máshol, az árok mélyén már meg is jelent az újulat. De miért éppen és miért csupán az árokban? Szalók csaknem vallásos -megrendüléssel gondok a természeti csodára, amit ha sikerülne megfejtenie. . . Nem akarta befejezni a gondolatsort, messzire vezetett volna. Szakmai tekintélyhez, tanulmányutakhoz, pénzhez. Megvehetné azt a bámulatos szép belga fegyverkollekciót is, amit a vadászati világkiállításon látott. Igen, és mindezekkel a gondolatokkal a francba azonnal, mert álmodozni könnyű is meg jó is, de felébredni belőle nagyon keserves. Ledőlt az árok oldalába. Kell, hogy a csodának valami egészen egyszerű magyarázata legyen. Az erdeifenyő csak a nyugati határszélen kel vadon. Egy erdészeti vándorgyűlésen járva maga is látta, mint veri föl öreg fenyőerdők szomszédságában a legelőket az újulat. . . Az őrségben magasra felhúzódik a talajvíz, hamar eléri a gyökér, s mire eljön az augusztus, a megerősödött csemete már nem fél a szárazságtól... Ez lenne a magyarázata az öllősi természetes fenyőújulatnak is? Miért ne. Az árokba hullott mag előbb -megtalálja a vizet, mint amelyik 60-80 centiméterrel magasabban jut -a talajra. Ráadásul a mélyedésben gyakran hetekkel is későbben olvad el a hó, összegyűlik a csapadék, és az oldal árnyéka a nap nagyobbik felében védi a gyenge növényt a végzetes sugárzástól. - Tehát árok — gondolta Szalók -, s az árkokat ősszel kellene elkészíteni. Ősszel. Harangoztak valahol, a fák közé leszűrve, kihagyásokkal ért el a zengés. 120
