Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Z. Szabó László: Mi baj, őrnagy? (dráma)
Nyepokojcsickij: Árulják el Végre, kiről beszélnek? Papp: Bem kedvencéről, akit fiaként szeretett. Gyalókay: Egy költőről. Csordás: Aki úgy verselhetett, mintha a szánkról leste volna el a szót. Nyepokojcsickij: Nyilván rebellis volt. De jó katona-e? Csordás: Hogy jót akart a népnek, biztosan mondhatom. Hogy értett a nyelvükön, az igaz. Nyepokojcsickij: Miért maradt távol a csatától? Az nem költőnek való. Nem az álmodozás helye. Taláros úr: Délután öt óra. Lengyel: Balra pillanték: futott a vezérkar is. Mutatom néki: Őrnagy, oda nézzen! Taláros úr: Szó nélkül megfordult, futni kezdett ő is. Gyalókay: A hídnál Kozma lovasai barikádokat emeltek. Fedezték az ágyúk visszavonulását. Papp: Az öreg először nem akart hátrálni. Majd mégis rászánta maigát. Mütter, Zeyk, Daczó fedezte az öreget. Csordás: S az őrnagy? Lengyel: Futott mögöttem a falu fellé. Nyepokojcsickij: Ha Önök nem a csatára kíváncsiak, hanem hogy költői legyek ismét, a viharban forgó falevélre, gondolom, távozhatom. (Indul) Taláros úr: Maradjon, ezredes. Szükség lesz még a jelenlétér-. Heydte: És reám? Kit csak sértegetnek itt az urak, de még ez a paraszt is gyakorta? Taláros úr: Ön tudja, báró Heydte. Ön aztán igazán tudhatja. Ha mairad, köszönöm. És most tovább. Tehát délután öt óra. . . Gyalókay: Öt óra tíz. Ékkor találkozunk utoljára. Én a kóberes kocsimhoz szaladtam. Hívtam őt is. Nem jött. Pedig ezt a kocsit jól ismerte már. Ennek utasa volt két napon át. Lengyel: A falu felé rohanva a nagy tolongásban láttam, hogy ő is arra tart. Nyepokojcsickij: Miként ismerhette fel a nagy zűrzavarban, doktor úr? Lengyel: Civilben volt. Gyalókay: Vitorlavászonlból készült blúzt viselt. Mellény, fekete pantalló, szürke köpeny és szíjon függő sárga bőrtáska lógott az Oldalán. Csordás: Így láttuk őt a harc során boil itt, höl ott. Lengyel: De a legtöbbet a fallüwégen tartózkodott. A tüzérek körül. Papp: Egyszer a vezér közelében is megjelent. Bem, amint meglátta, rá is kiáltott: Taláros úr: Petőfi! önnek semmi keresnivalója itt. Azonnali vissza! Sofort! Csordás: Lám, mi mindenre gondja volt az apónak! Gyalókay: Az őrnagynak imponált a küzdelem. Nyepokojcsickij: Romantikus képzelgés. Költő és csata, képfestő álma. Szalonok falára illik. Gyalókay: De ő a harcot kívánta mindig. Csordás: Azt a végső diadalt de sok szép versében megénekelte már! Taláros úr: Készült Önök köziül valaki a halálra? Esetleg a csata előtt gondolt valaki a biztos vereségire? Gyalókay: így utólag ... Taláros t'*- Neeem! Nem utólag! Akkor. Július 30-án este, vagy reggel, később; a csata nevemen? Gyalókay: Lehet, hogy a belső szorongás . . . Papp: Este tudomásul vettük az öreg csata- tervét. Reggel álmosan, de sietve készülődtünk az útra. . . Nem szántuk döntő ütközetnek. Lengyel: Hallottam idejöttünkben, amint Zeyk mondogatta: A csata után vissza ke'l kocognom, mert szálláshelyemen feledtem a gyűrűimet. Papp: Petőfi, amikor Bem megtiltotta neki, hogy velünk jöjjön, dühöngött. Folyton ezt szavalta: Taláros úr: A hetedik ütközetemből akar fci- tóltani az öreg! Gyalókay: Igaz. Ügy ugrott fel hozzám a 'kocsiba. Idejöttünkben az egész úton élce- ket faragott. Flatártalan jó kedve volt. Nyepokojcsickij: Egy pillanatra, ha szabadna. Mit óhajtanaik bizonyítani? Hogy bátor volt-e, vagy csak meggondolatlan? Gyalókay: A sorsát, uram! Csordás: Hogy mi lett vele? Nyepokojcsickij: Mert eldönthet itt egy momentum dolgokat. Költőjük itt állt a falu hídja előtt, megtudni a lárma okát idejött. Ez igaz, ugye, doktor úr? Lengyel: Ott állt mellettem. Nyepokojcsickij: Tudják, mi történt akkor, uraim? Majdnem ezer lovas lehúzott szíjjal, előreszegezett pikákkal, szinte repülve a kukoricás felett, zúdult előre. Ügy sodorta arrébb a maguk 200 regruta igyaloglogényét, mint egy kis tollpihét a szél. Lengyel: Mutattam niéki. Taláros úr: Potomság! — ez volt a válasza. Nyepokojcsickij: Maga megeredt, futott, ahogy ereje bírta. És ő? Csak akkor, mikor vezére se tehetett egyebet. És ez itt a Lényeg! Taláros úr: Szemét abba az irányba veté, szó nélkül megfordult, és futni kezdett ő is. (Hosszú csend) Aztán? Azután mi történt? Nyepokojcsickij: Minden oldalon általános támadás. Gyors parancsok, s mivel nagy volt a veszteség, nagy volt a katonák dühe.
