Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Jobbágy Károly: Feltámadás (vers)
Egy napja? Széles, csattogó fogakkal „Nyugat’’ őrölte lassan csontjaim. Pár évtized és vidám szólamokkal ült volna fajtám pentatonjain, szép szavam ízét, színét s a hangok hangsúlyát felváltotta volna más .., Nagyszombat volt. A fák, mint nagy harangok kongatva zúgták a feltámadást. . . Egy hónapja itt Paula csattogott, a kocsis mellett - szája be nem állott -. Mögötte Gyula ült s csak néha szólt, én meg hallgattam, néztem a világot. A két ló lassan, békésen haladt. A havas hajnal sziporkázva kéklett. Amíg beértünk - két óra alatt - egymást váltották a néma vidékek. Februárban a szombathelyi út egy kissé hűvös, ám de jó a szemnek. Nem primadonna, piperkőc, hazug, csak szép. Az úton katonák pihentek .. . Nárain túl egy dombon dérlepett magányos fa állt. - Nézd, milyen japános! Szóltam. Egyszerre az ágak felett tisztulni kezdett és felállt a város. Most épp ezen az úton hajtanak. A kapukból a megriadt lakosság (aggódó asszony- s riadt férfi-had) lesunyt fejünket szemmel ostorozzák. Azt nézik köztünk van-e ismerős. Sóhajtanak ha nincs s remélik, másnap... Állunk a vidám katonák között; akik valami tréfán hahotáznak. ISI árai — ugyanaznap este 7 órakor
