Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Költők indulása
szem le SIMON ZOÁRD Költők indulása A legutóbbi időben a költők nagy sereglésének vagyunk tanúi. A mennyiség, persze, még nem eredmény, legfeljebb elgondolkoztató jelenség, de máris vannak biztató ígéretek, emlékezetes teljesítmények. A most bemutatandó költőket: Takács Zsuzsát, Urbán Gyulát, V ár - konyi Anikót, Kiss Annát, Pardi Annát, Kapusi Imrét és „A magunk kenyerén” c. antológia szerzőit különböző ideálok vezérlik, eltérő ízlés, vérmérséklet, látás, hang, módszer jellemzi. Tehetségük is különböző. A költővé levés útjának más és más stációjáig jutottak el. Verseik arról tanúskodnak, hogy merik vállalni önmagukat, tehetségük természetének törvényeit, s nem egyenruhában, jellegtelen, egymásra hasonlító kollektív arccal lépnek a nyilvánosság elé. Köteteik líránk új hullámának tájékozódási irányait, lehetőségeinek különböző útjait jelzik. Takács Zsuzsa (Némajáték) a legérettebb, a legkiforrottabb költői egyéniség. Hangja bensőséges, halk, szomorú, tiszta. Versei hangulattartalmának érzelmi gazdagsága, lélektől telítettsége nem hígul érzelgősséggé, pleurard- lírizmussá. A versek szöveteiből párálló szomorúság nem pillanatnyi rossz hangulat táptalajából fakad, hanem az elmúlás erős és érzékeny megtapasztalásából. Nem elvont világfájdalmat kottáz versbe, hanem őszinte élményt. Témáit a halál távlata növeszti lírává. „Múlandóság pecsétje mindenen” - mondja a kétet hangvételét intonáló vers. A múlás, az idő érzékelése a halhatatlanság káprázatát adó szerelem békéjét is elvágja: „A hajnal éles bicskáját kinyitja. Belerohan a szív.” De nemcsak a szerelem tragédiájáról vall a „Mert vége lesz, már kezdettől tudom” keserű élmé-. nye. Ez a mélyből búgó hang költészetének alaptónusa és vezérlő szólama. Takács nem közéleti indíttatású költő, versei nem express's verbis társadalmi tartalmúak. A Takács-líra genezisét vizsgálva az elindító ősök, a sugalló tüposz-ok között Rilkét, Pi- linszkyt említhetjük főként. A kötet záróver- sétől eltekintve élményeit nem közvetlenül írta meg. A valóságnak csak kisugárzása van jelen verseiben; a natúra a láthatatlan mágnes szerepét tölti be, rendezi a költemény elemeit, motívumait.. Az asszociációk első pillanatra kószának látszó halmazán átüt a tudatos szerkesztés alaprajza, a széttöredezett képeket egységbe rendezi a gondolat logikai erőtere. Vers- beszéde egyszerre ideges és fegyelmezett. Rövid, zárt mondatok váltakoznak tört, elliptikus szintagmákkal. A versek egészükben élnek, mint az eleven szervezet, nincsenek bennük feltűnően kiugró díszes ékítmények, áriaszerű futamok. A mesterségbeli biztonság, az ízlés tisztasága és fegyelme megnyerővé teszi költészetét. Szabadversében tovább él a hagyományos formák emléke. Vers libres címén nem szabadvcrs-halandzsákat csinál; lírájának emberi és művészi hitele van. Urbán Gyula (Apokrif krónika) némelyik verse a gyermekrajzok elemi egyszerűségével* közvetlenségével szól. Gyermekként néz szét a világban, de felnőtt optimizmussal tesz hitet: „Jó minekünk itt. Gyere, építsünk ide házat.” Otthon van világunkban, ha nem is a gyermek gyanútlanságával. Nyíltszívű, de nem tájékozatlan. „Mi úgy jöttünk közétek, mint a gyermek, ki hogyha éhes, nyújtja a kezét.” S látnia kell üresen maradt tenyerét, és az „ordas dialektikát”, melyet érdekeik szerint alkalmaznak azok, akik nem a jobbért dolgozni, hanem maguknak szerezni akarnak: „Kés sír az eszme köszörűkövén.” Javító igyekezetében józan, kritikus szemlélete olykor naivitásba csúszik át, és világmegváltást tervez Lenin művei fölé hajolva, de ez a szótéri szerep nem illik költői természetéhez, bármenynyire „szívére vette” is a politikát. Nem filozofikus alkat, gondolatai néha a naívság íelé hajlanak. Bőven kárpótol ezért verseiben a 89
