Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Bolyongás földközelben
Elvitatkozunk egy fél órát az arabokról, Vietnamról, Nixonról, meg a németekről. Bizonyítom, hogy most nem olyan a helyzet. Bálingat rá kevés meggyőződéssel, amiből kiderül, hogy külpolitikai tudományomat nem sokra becsüli, s már csak megmarad a régi bevált óvatosságnál. Sohsem lehet tudni... * A „Vörös Október” egybeolvadt ugyan a győrsövényházi és ibezi szövetkezettel, de profilja miatt ma is van egy kis önállósága. A növénytermelés - ágazatait tekintve - nem sokat változott: még mindig a búza, a kukorica, a pillangós takarmány, hanyi rétjeinken pedig a sásos széna dominál, de a kertészet merőben új ágazat. Paprikának, uborkának jó földet találtak. Dolgozhatnak öregek, asszonyok, gyerekek az egész szezonban. Röstellem, mert sosem láttam, megkérdem hát apámat:- Hol is az a kertészet?- A Pótlékban, a faluvég meg a négyház között. Van úgy negyven hold.- És a málna?- Az meg a Rédli-tagon, a Tóth Viktorétól kezdve a szollakig. Ahol anyádnak is volt az a darab horgasi földje. Azám, anyám földje. Halála után megvolt az osztozkodás, jutott nekem is négyszáz négyszögöl. Tíz év múlva megvette a tóesz (addig is használta), aztán kaptam az értesítést, hogy a vételárat, ami 400 forint körül lehet, öt év alatt törlesztik. Olcsón vették, ami azt illeti. * Keresem Jánost, az unokabátyámat. Nagyapánk háza helyén, a Tó utcában épített újat. Két szobája az utcára, az üvegveranda, a konyha s a fürdőszoba pedig az udvarra néz. Régen jártam erre s véletlenül a szomszéd ház udvarára toppanok. Ismeretlen a szomszéd, én is neki, bizalmatlanul méregetjük egymást, de a deszkapalánk fölött ottt magaslik János a kazal tetején. A „magaslik” bizonyára túlzás, mert inkább alacsony, mint középtermetű, tömött, keménykötésű ember ő, de a kazal fölemeli a magasba, közvetlenül a cseréptetős ól mellett. Feri sógor pedig ott áll a kocsival, viliázva a szalmát erősen a János orra alá. Nem is szalma az, úgy összevágta a gép, hogy töreknefc, pelyvának is beillik. Betetőzik a kazlat, megfordulnak a kocsival. Szabadkozik, hogy csak így fogad, dehát most kell hordani a szalmát, amikor fogat van. Felesége, Irma, a málnásban dolgozik a kislánnyal együtt: kapálják, metszik, tél'iesítik. Egy óra múlva pedig kezdődik az etetés a majorban, oda még vissza kell érni. Addig megiszunk egy pohár murcit. A sógor hallgat, János az időjárást szidja: savanyú lett a szőlő, cukrozni kell a bort. János sertésetető. Tag volt már a régi téeszben, viselt brigádvezető tisztséget is, de ha jobb munka adódott otthagyta őket, eljárt a betonútépítőkhöz évekig. Aztán ahogy erősödött a szövetkezet, visszabátorodott. Eddig a tenyészüszőket etette, s most hogy Lenzsér Vendel „lelépett” a disznóktól, átvette a posztját. Feri sógor tafcarmányos és fejő. Két lóval, a szürkével és a sárgával hordja a szénát, szalmát, reggel és este megfeji a tizenkét tehenet. A major az ö birodalmuk a faluvégen: kazlak, ólak, istállók, gépszín, fészer a műtrágyának, vegyszernek, mázsaház, raktár. Húszán dolgoznak itt: sertésgondozók, borjúnevelők, etetők, takarmányosok, egy trágyahordó, éjjeliőrök, nappaliőrök, s egy mázsakezelő. Fölhörpintjük a cukrozott murcit, búcsúzkodunk. Az ablakon át kimutatok az ólra:- Látom, idehaza is gyarapszik az állomány. 528
