Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Pósfai H. János: Csótinéért imádkoztak (elbeszélés)

és feszesek. Az igazgató fcülön-külön agitálta meg őket, hogy vállalják el ezt a feladatot, így mondta: feladatot, az üzem nem maradhat szégyenben.

A temetésen ott voltak mindazok, akiket a kíváncsiság egy nappal előbb Csótiné búcsúztatásáta is elvitt. A búcsúztatók nem akartak ríhatni, feddni, számonkénti. Egyszerű, tiszta szavaikkal éppen csak fellibbentették a bezárult élet emlékfüggönyeit. A koporsóra rázúdult a föld, is nem sokkal később a szél játszott a friss gyászszalagokkal, melyeket „Végső búcsúzóul...”, „Utolsó üdvözlettel...” a rokonok, hozzátartozók raktak a sírna.

SÁNDQRFALVI SÁNDOR: SÉTA

510