Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Heitler László: Varga Imre tihanyi kiállításáról
E műveknek a társai, olykor maguk a jelen művek is, bejárták az egész világot: Frankfurt, Moszkva, Barcelona, Belgrád, Helsinki, Koppenhága, Varsó, Bukarest, Torino, Oslo, Berlin, Zágráb, Szófia, Velence, Graz, Róma, Stockholm, Párizs, Kairó, Tallin, Norwich, Prága, Bécs, L-ausanne neve itt sziporkázik láthatatlan a szombathelyi kiállítás meleg, oldott atmoszférájában. Művészek állták meg helyüket a nagyvilágban, olyan művészek, akik eredményeikkel sohasem torpannak meg. Ez a dinamizmus, a továbbhaladásra való fáradhatatlan készség, a kísérletezésnek sok-sok diadala, a mind szélesebbre kitáruló horizont, benne érződik minden egyes műben, mint ahogy ez a biennálé is hozzátett egyet és mást az 1970-eshez. Klee 1958-ban zsákvászonra rajzolta föl „Könnyen száradó költeményét”, - ma ezek a költemények szívós, erős csomókba kötött ritmusban írják föl tömött soraikat a fali textilekre. Némelyikből romantikát, másikból humort, ismét másikból a kötetlen versek szaggatott, lebegő verssorait „hallhatjuk” ki. Maga az anyag is végtelenül rokonszenvessé teszi magát ezekben az alkotásokban: pattanva feszülnek ki a sisal-szálak, megereszkedik a kitömött juta, suhogva fénylik a tengerszín kékfestő, a kender nyesett csomóiból villamos szikraként merednek ki szálai, az indiai jutát lehúzza súlya, míg a puha, nemes gyapjú finom diszciplínával simul a falra . . . Savaria ezeréves, Isisjkultikus foglalatába, perzselő nyarának atmoszférájába hűsen beleillesztett ékkő egy-egy kétévenkint megismétlődő textiltárlat, melyre szívesen sereglenek össze az ország minden részéből a látogatók, s melyet műpártoló hatóságaink, képzőművészeti szerveink lelkes figyelemmel kísérnek és támogatnak. PI EITLER LÁSZLÓ Varga Imre tihanyi kiállításáról 1972 nyarán Varga Imre szobrait láthatták Tihanyban a múzeum vendégei. Akik nem mentek be az egykori kolostor fehérre meszelt kis termeibe kiállítást nézni, csak az apátsági templomhoz kapaszkodtak fel, hogy a panorámában gyönyörködjenek, azok is - akarva-akaratlan - kaptak ízelítőt a kiállításból: két szobor, az Alapító és a Táncsics című a parkban kapott helyet. Közülük az első végleges helyén áll, a kiállítás nyitása előtt került Tihanyba. A második Budáról vándorolt a félsziget egyik látogatott pontjára. Jó cégérei a kiállításnak, bár igaz, hogy nem minden ember kap kedvet a kiállítás megtekintéséhez, aki az Alapítót és a Táncsicsot látja. Ez a két szobor is jelezte, hogy - Tihany értékes hagyományaihoz híven - ismét izgalmat keltő, állás- foglalásra késztető kiállítást rendezett a Veszprém megyei Múzeumok Igazgatósága. A látogató az épületbe lépve először az árnyas udvaron elhelyezett - végleges méretben elkészített - szobrokkal találja szemben magát. Helyesebben közöttük, a társaságukban találja magát. A nagy diófa árnyékában rezignált arckifejezéssel elmélkedik karosszókében a Professzor. Az ellentétes sarokban Radnóti töpreng bazaltkockákkal kikövezett - halálba vivő - országút járnak korlátjához támaszkodva. Szomszédságában az Elmúlt idő című kompozíció kiélt utcalányai hűsölnek a fal tövében, a földre csú- szottan. Az udvar túloldalán pedig, egy bokor mellett, ahova szikrázva tűz be a déli 461
