Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Kiss Károly Ernő: Kisfaludy Sándor életútja és költői fejlődése

Zala s Balatonnak kies vidékei,

Minden örömimnek ti hü rejtekei,

Hol a Szerelemnek rózsa békájában S a nyájas Barátság hűséges karjában Gyönyörűségekben kedvtelve merültem Létemnek örültem-szinte idvezültem,

Mikor rázhatom le szoros köteleim,

Melyeket nyakamba hánytak irigyeim,

Hogy hozzátok ismét visszarepülhessek S kevés mindenemből békével élhessek!!

(Napló 27. 1.)

Ez már alapjában Himfy-érzés, de még Himfy-forma nélkül.

A barát utáni vágyódásról is sok szó esik a kettős naplóban, tán több is mint a szerelemről. Ám ne felejtsük, Skublics Imre, akihez költőnk a napló-leveleket intézi - s a levelek eleinte valószínű postázottak is voltak - ifjúkori barát, Sándor bizalmasa volt, s Róza és a költő között is - úgy látszik - ő közvetített: „Imre, iparkodjál barátodnak meghódítani ezt a természetemmel megegyező leányt; az én ismeretségem még igen uj véle, újabb, mintsem hogy valamit kezdhessek” - írja március 8-án, alig néhány nappal a gógánfai kudarc után.

A Rózára való emlékezések pedig végigkísérnek a kettős naplón. Ha nem tévedek, valami huszonhatszor említi nevét Kisfaludy, vagy céloz rá. íme egy-két hang: szíve tele van vele, őt látja, hallja érzi mindenben, mindenütt, mindenkor (márc. 8.); akármim is kényszeríti magát, nem tudja őt kiverni fejéből (márc. 15.); van, hogy a rá való emlékezés társaságkerülővé is teszi, s ilyenkor hegedűjébe önti szerelmét (márc. 19.); izeni Rozinak, hogy ő külföldön is nagy tisztelője neki, ne nehezteljen rá, sőt inkább szánakozzék rajta (ápr. 9.); megverseli továbbá, hogy életének sorsa „szíve bálványának hatalmában van” (ápr. 15.), s nevét a bükkfák kérgére írja és megtanítja rá az erdőt és az egész tájat i(ápr. 29.).

Nem azért sorakoztatom fel ezeket, hogy a szerelem folytonosságát bizonygassam, hanem mert e megnyilatkozások már mind a Himfy felé mutatnak, az abban levő helyzetek, hangulatok csíráit tartalmazzák.

De a Napló további részében más nyomokat is találunk. A lombardiai zajos és mozgalmas napokban és a hadifoglyok útján kissé gyérülnek, tompulnak a Róza felé szálló gondolatok. Annál inkább előtörnek Draguignanban, de itt már a hangvétel kissé változik. A fővárosi és nemesi előkelő körök után közelebb jutott itt költőnk a szolidabb polgári világhoz, amelyben a nők kiművelése is társadalmi igény és nem kivételes jelenség, mint Magyarországon. E művelt nők típusát közelebbről is megismeri a szép lelkű D’Esclapon Karolinában, s talán másokban is, és nyilván összehasonlításokat is tett. Ami a kulturáltságot illeti, nem maradt el Róza Kisfaludy szemében a francia nők mögött, de elbizakodását, melyet épp kivételes helyzetéből is „az asszonyi nem gyengeségéből” eredeztet, ugyancsak fejére olvassa választottjának. De már az a probléma is felmerül benne, vajon boldogító feleség, igazi anya lesz-e az ilyen értékeire büszke nőből (aug. 10.). Több kisebb verset is ír és fordít a draguignani időben s köztük négynek Rozi is a témája. De már nem szerelmes ábrándok ezek, hanem inkább Róza karakterével, feltételezett szerelmével, magatartásával kapcsolatos gondolatainak ötletes megformálása, átszőve szelíd nehezteléssel, borús sejtelmekkel vagy enyhe iróniával. S ha a draguignani szőlők közt Badacsonyra és Szigligetre visszaemlékező költőben meg is újulnak a Rózához fűződő „érzemények” (aug. 31.) és továbbra is kitart szándéka mellett, felvetődik a kérdés: vajon ez a kétségeskedés és józanodás nem jelent-e

451