Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Kiss Károly Ernő: Kisfaludy Sándor életútja és költői fejlődése

ményanyagct gyűjtött, rendezett el magában, s nagyrészt ezekből szűrte le későbbi politikai nézeteit. Találóan írja róla Horváth János: „ő (Kisfaludy) lelkileg egészen a II. József halála utáni nagy nemzeti visszahatás szülötte”.26

Hogy leckekönyvébe mi volt beírva - feltéve, ha volt akkor efféle dokumentum - nem tudjuk, de az bizonyos, hogy Kisfaludy Mihály cseppet sem volt megelégedve vele. Már az első évek gyengülő eredményei is keserű csalódással töltötték el: „Mit nem vártam belőled, ismervén talentomodat, de látom elástad te azt, mint ama rossz szolga. Semmi sem lesz belőled ...” - dorgálta más utakra térő gyermekét.27 Tudott fia írói ambícióiról, hiszen 1790-ben Sándor neki dedikálta Seneca-drámáját, az öreg Kisfaludy hazafiúi érzéseire is hivatkozva, de reménytelennek látta a hivatásos írói pályát, melynek díja csak nyomorgás vagy „dicsért nagyok kegyelme”.28 Tett még egy utolsó kísérletet a fiú mentése érdekében. A következő évben nem engedte vissza Pozsonyba, hanem otthon fogta mintegy patvaristájának (joggyakornokának), hogy pótolja a mulasztottakat és a hivatalos munkába is tanuljon bele. Sándor kelletlenül engedelmeskedett, de míg nappal Werbőczit magolta, éjjel titokban magyar könyveket olvasott és drámáin dolgozgatott. De ez a kettős élet soká nem tarthatott, s végül az apa beleegyezett, hogy Sándor a prókátorság helyett a katona pályát válassza. A fiú végül is azért választotta ezt „marcona érzettel”, mert úgy gondolta, a katonaságtól könnyen bejut majd a testőrséghez.26

Katonai pályáját az Erdélyben állomásozó Sándor Lipót huszárezrednél kezdte, és Nagyváradon és Kolozsváron átutazva 1792 májusában nagy reményekkel vonult be a Székelyföldön állomásozó csapathoz. 8 hónapot töltött itt különböző helyeken, míg végre 1793. év első napjaiban teljesedett vágya: megjött kinevezése a királyi nemesi testőrséghez Zala vármegye ajánlásával. Rövid sorkatonaságáról nem sokat tudunk, de annyit igen, hogy feljebbvalói meg voltak vele elégedve. Ám írói ambíciói is tovább érlelődtek, s ezt a pozsonyiakra emlékeztető élményei táplálták. Történelmi tanulmányai után különb magyar világot remélt Erdélyben, de nagy csalódás érte, tapasztalva a magyarság megfogyatkozását. S e múlton borongó és jövőt nyitogató esz- mélődéseiben született meg emlékezetes kolozsvári fogadása, melyet Skublics Imre barátjának írt levelében örökített meg, de írói hagyatékában más helyen is nyomára bukkanunk. Idézzük: „Eltökélettem magamban, hogy én szegény magyar nemes ifjú, de azon régi igaz magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és egy nagy, dicső nemzetet állapítottak, homályomba rejtezve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, szivem véréből, hazafiu érzelmimből, mint a selyembogár gyomrából, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket, magyar nyelv, érzés és írás által, hacsak kevés idővel is tovább életben tartsam. Magyarul fogok Írni, és csak a szivekhez szólam; - mit? miként? - magam sem tudom még.”30

Nem tudunk róla, hogy magyar könyvet olvasott-e itt, tett-e szert irodalmi érdeklődésű barátokra, de a paraszt népet itt is megtalálta, mint egykor a pozsonyi vásárokon. Szókincsét a táji nyelvből tudatosan gyarapította. Szóbeli források szerint 182 táj- szót gyűjtött, bizonyára Udvarhely-széki falvakban: Peteken, Etéden, hol hosszabb ideig állomásoztak, s a fiatal kadét el-eljárt „tanulni” a fonókba is. Első ránkmaradt versei is ebből az erdélyi időkből származnak: néhány érzelmes dal, de még barokkos vagy rokokó formában.31

„BÉCS ZAJOS ÖRVÉNYÉBEN”

1793 első napjaiban már Bécsben találjuk Kisfaludyt. A császárváros, mely tízszerese lehetett az akkori Pozsonynak, előrehaladott kultúrájával, mozgalmas életével, tarka változatosságával egészen új és izgalmas világot jelentett számára. A fiatalember moz447