Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Új sor, szélső ház, őszi napsütés
kútágast, még utóbb rászakad kútgémmel, kútostorral együtt egy vízhúzásnál, de csak bizonygatta: jó az még, csak melléje kell majd vernem egy „agácikarót”, hozzászegezni, kitart az ...) Gémeskút helyett tekerős áll a nagy diófa alatt.- Elhívtam a Bagladit, mondom neki, csináljon egy ilyen hengeres állványt. Ki- választottuk ezt ni, egy kicsit görbe, de a lánc elmegy rajta. A kútgyűrű két oldalát átfúrta, nem is hittem, hogy a betont így át lehet fúrni, becsavarozta a faállványt, abroncsot a henger végére, szeget bele kétoldalt, föl az állványt, csinált hajtókart vasból, bent a vagongyárban, így most már működik. Háromszázat fizettem érte cakk-pakk. A fészert három éve szedte szét. Alatta állt a szekér, amellett a fafogas, benn a sarokban az eke, a talyiga - pihenőben, de még „bevetésre”, ugrásra készen. Aztán szépen lefolyt a zsúpszalma a tetőről, kihúzta alóla a szekeret, betolta a pajtába, leszedte a födémfákat, kiemelte a lábakat, nekitámogatta őket a pajta nádfalának, a fogast a sövénykerítésnek, melléhúzta a fahengert ( a gurgulát), aminek már kerete sincs, ki tudja kinek kellett, most így készül az örökkévalóságba, ahogy az eke is gerendelyé- vel a földnek szegezve támogatja a kerítést, végleg eloldozva a talyigától, ami bent a pajta sarkában, a szekér mögött, a hátsó saroglya alatt lapul. * A negatív leltár (nincs ól, nincs fészer, nincs szalmakazal, nincs szénaboglya, nincs trágyadomb) hirtelen kitágította az udvart. Jutott végre kertnek is belőle. Dús fekete földjén minden jól díszük: két méter fölött lengedez a csemegekukorica embere, hatalmasan nő a málna, nagy kemény fejet borít a káposzta, haragoszöld levelével beteríti a földet a torma, ontja világoszöld termését a paprika, paradicsom, fut a tökinda, uborka.. .- Majd ha kidobom azt a két nyárfát, meg az agácit a kerítésből - mutat a három faóriásra - meghosszabbítom a kertet a pajtáig. A többit már kivágtam, ezekhez el kell hívnom a Bagladit vagy a Jánost i(unokabátyám a János), de ők sem érnek rá mindig.- Meg azt a két gacsos szilvafát - teszem hozzá óvatosan, mert tavaly még védte őket („terem még azokon”), de fölösleges az óvatosság, beleegyezően bólint:- Kidobom azokat is, meg azt a nyúzott körtefát. Hanem a baromfi bejár a szép, dús kertbe, a miénk is, a Gyuri szomszédé is, letarolja a növényt, megvagdossa a termést, elcsúfítja az ágyúsokat. Jut is, marad is, véli apám, mert bölcsen belátja, hogy a Gyuri csibéi ellen sem tehet semmit („átbújnak azok, akármilyen sűrű a kerítés”), meg aztán a mieink sem különbek, átjárnak a Gyuri kertjébe. Volt is emiatt egyszer háborúság: egyik tyúkot a Gyuri kutyája megfojtotta („mert ráuszította”), mire apám visszakérte tőle a kölcsönadott sütőlapátot, ami évek óta szolgálta a Gyuriék kenyérsütését. Most ott lapul az is a pajta belső falának támasztva a gereblyék, lécek, sűrűágú répahányó villa, szekérrúd társaságában. A pajta valóságos kikötő, ide torlódott össze a régi „gazdaság” minden fontosabb földi maradványa és tartozéka a szekértől a talyigáig, a járomtól a tézsláig, a tartalék kerékabroncsig, van ott rozsdás zsírosvindely (benne hüvelyes borsó), szolgálaton kívüli vasfazék, teknő, famelence, kerékagy a hiányzó küllők helyével, ekevas, szatyorráma, lapát, ásó, csákány, elvásott vesszőseprű, kopott véka, szakajtó (zsompor), ott a kerékpár, a régi, szakadt ponyva - s mindez bámulatos elrendezésben, párosításban, ahogy használatból kikopva egymás mellé vetődtek.- A kaszákat nem látom fönt a rúdon . . .- Ja, azt a Bagladinak odaadtam, még nem hozta vissza.- A vetőgépet sem . . . 426
