Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Pesti János: Kétpercesek (Dilifürdő, Megkésve) (elbeszélés)
a gatya!” - jut eszébe, és föltűri térdig. Mert a víz amúgyosan megjárja, csak egy kicsit büdös. A kényesebb jószágféle elkerülné, de hát az ember mindig többet kibír. Körülötte viháncolnak, egyiken sincs semmi. A pocakos - istenem a hasán mekkora a heg! - illegeti magát a sugarak között. Finom úrnak látszik, csak a nyaka belevész a vállába. Istenem, a jószág se mind egyforma. Ez legalább mond néha valamit, sokan röhécselnek, ennyi megüti most az ő fülét is:- A feleségem most joggal mondhatná: fiam, tiszta dilis vagy! Fenomenális ez a víz, ugye, papa?! - és jókorát csap az öreg vállára. Mire valaki a vastag combú asszonysággal talpra segíti, a finom úr elillan a gőzben. „Kár - motyogja az öreg -, be akartam mutatkozni. Ismerem a tisztességet még ilyen helyen is ...” „Ejnye - kap a fejéhez - Marisnak holnap földobok egy kártyát, hogy hozzon magával egypár forintot a doktor úrnak. Talán ennek a vastagcombúnak is. Másképp veszik az embert, ha nem ingyen rontja azt a kevés levegőt, ami jut neki ebben a gőzben.” Megkésve Azt hittem a nyáron, elpusztul a férje után az öregasszony, ma nem győzök csodálkozni, ha látom. Naponként tolakszik a legkülönbözőbb helyeken, buszról le, buszra fel, hol csomaggal, hol anélkül, maga a lázas igyekezet. Úgy tűnik, halaszthatatlan dolga van, s ha nem végez, valami olyant mulaszt, ami soha, semmivel nem pótolható. Pedig csupán annyi történt, hogy mostanában - alaposan megkésve - kezdett el élni. Nem a társadalom, még csak nem is a szomszédok ügyes-bajos dolgát cipeli a hátán, a maga apró ügyeit intézi. Rokonhoz fut, ismerőssel találkozik, virágtövet szorít a szatyrában, befőttes üveggel igyekszik a piacra, talán a léptei, a járása is változott, kezd a többi emberéhez hasonlítani. Zokogott a sírnál, féltem, beleveti magát a gödörbe, vagy otthon magára nyitja a gázcsapot, esetleg holnap, miután friss csokorra cseréli az alig hervadt rózsákat, elborult pillanatában vonat alá fekszik. Igen, akkor mindezt megértettem volna, de most ezt a felszabadult tenniakarást tartom természetesnek. Azon döbbentem meg először, hogy a temetés után, a sírtól öt lépésre arról beszélt valakivel, eladja a fél kertet. Egy pillanatig azt hittem, ezzel is a temetőbe készül. Akkor láttam logikát a tetteiben, mikor visszautasította a leánya hívását.- Segítek rajtatok, ha szükségetek lesz rám, nyitva marad előttetek az ajtóm is, de a többivel ne törődjetek: a magam embere akarok lenni! Az akart lenni, mert soha nem volt az. Más világból került a kőműves-családba, francia levelező állását és harmincéves vénlányságát cserélte főzőkanálra, de példás anya, hű feleség, megbízható ápolónő lett a férje fogságában. Tavaly, amikor már feküdt az öreg, volt először a Balatonon. Nem üdülni, a lánya és az unokája felejtett otthon valamit, vonattal vitte utánuk. Ök a strandon lubickoltak, leadta hát a portán, csak messziről látta a vizet.- Mért nem kerestél meg bennünket?! - kérdezte szemrehányóan a leánya, mikor hazajöttek. 412
