Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Kende Sándor: Emberölés (elbeszélés)
- Ta-ta-ta-tam . . . Egyelőre nem állt fel senki. Megemelt boros poharak maradtak érintetlenül. A csa-> pos egyszerre teljes erővel nyomni kezdte a szódás szifont. Erről is, arról is Balázs bácsi felé fordultak. A tiszti egyenruha... Már nem hagyhatta ott a kocsmát. Tennie kellett valamit. A hátul állók mozdultak meg először, két asztalt félretoltak. Senki se tudta, kik azok ott. Az utolsó pillanatban lépett közbe. Kiállt a csapospult elé - a kardja markolatát szorította most is:- Mindenki hagyja el a helyiséget! - mondta elég hangosan. Fekete, forró szeme s egyenes, nem-fiatal válla, meg az összeharapott szájszél nem engedett.- Azonnal! - parancsolta még egyszer röviden. S hogy még mindig nem történt semmi, a vörös fiatalembert megragadta a vállánál fogva, és maga mellé rántotta a pulthoz:- Maga itt marad! Az szabadulni próbált, de éreznie kellett, hogy ettől a szorítástól nem menekül. Innen, onnan kezdtek megindulni a kijárat felé. A hátul csoszogok ugyan morgolódtak még, s neki is bátorodtak egy-egy félmondatra - Balázs bácsi azonban nem mozdult, s egyetlen hangot se tűrt. Nem volt ijesztő a csend, ami utánuk maradt. Csak elég hosszú.- Oltsa el a villanyokat! - parancsolta az ezredorvos a csaposnak, s még mindig a fiú kabátját fogta, de már nem azért, hogy ne mozdulhasson. Csak a konyhába nyíló ajtó fölött maradt égve egyetlen körte. A felnőtt ember ekkor maga felé fordította a vöröshajút:- Megőrült! - ripakodott rá. - Hogy merészeli...?! Csend. A csaposnak épp most jutott eszébe, hogy kicsavarja a vizesruhát. Közben nem fordította el tekintetét az utcai ajtóról.- Miért nem gondolkozik, mielőtt eljár a szája?! - csattant a katonatiszt hangja váratlanul, pedig halkabbra akarta fogni. Elengedte az aranybojtos kard markolatát, hogy mindkét kezével rázhassa a konok kamasz vállát:- Felelőtlen kölyök! Most az egyszer még tűnjön el innen! Mi lesz?! Nem hallotta? ! Nem mozdultak. A csapos is abbahagyta. Majd előrehajolt a pult mögül:- Talán erre inkább, ha szabadna mondanom .. . A keskeny ajtóban, az egyetlen fény alatt, sötét szoba, asztal-szék-szekrény körvonalai látszottak.- Indulás! - parancsolta az orvos, s nem nézett utána. . . . Juci ekkor már nagylány volt, tizennyolc éves, de nem csinált semmit. Alig járt el hazulról, s nem éppen éjjel. A szobáját nem szerette takarítani, naphosszat hevert a leterített sezlonon pongyolában, szólaltatta a rádiót, s ha poloskát látott a falon: felnyúlt fektéből és elnyomta, rá a tapétára. Apja nemigen nyitott be hozzá: - kevés szabadidejében inkább a légópince! 1944. augusztus legelején Juci idézést kapott. Az idézést magyar hivatalban állították ki, de miután másnap nem jött haza, apja felkereste az illetékes hatóságot. 405
