Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Takáts Gyula: Izzó kalitkák (vers) - Takáts Gyula: Mert lényeddel egy (vers)
TAKÁTS GYULA Izzó kalitkák Parázsló, iszonyú katlan körülötted és a szavakban. Tüzes lándzsákká egyszerre váltak, mint kést tartó fogasok szikráznak az ágak. Zöldjük szárnyát, erét fölvágta már a fény. Fekete forgács: füstöl a gesztenyés. Izzó kalitkák pattogó tüzébe, mintha a madarak éneke is égne. Mert lényeddel egy Leszedett hegyen, hol gomba és madár tart, csupán tojással és elhagyott biling . . . Itt élek, remete sorban püspök-süvegü hegyeink között. . . Még itt.. . De sziklám és üres hálóink fölött egy távcső nagyítóin át, ott járok, egyre ott, a sarki oszlopokon túl, hol szárny nélkül is,- ha van -, leszek. . . Szemembe, műszeremre csapkod, mint gyémánt kefe a holdfény Niagara-vize ... Zúdul. . . És egyre hidegebben és fényesebben lő vissza rád, mert lényeddel egy- fénylő semmi -, már minden porcikám . . . Mohó és rózsás ujjhegyem körül elül az ösztön seregély-hada ... Kormát hasítva szét, a fényes gyöngybagoly röpül, s odvát suhintja csak, mint a lélek csontunk jelrendszerét. . . 390
