Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Bakó József: Tollfosztás (elbeszélés)

ollyam hifit költőm, 'bogy a nyakain marad ... - kézfenyegetéssel is erősíti elszántságát. Bélesiet a gyümölcs közepébe.

A többi legény se marad ke. Az aknáskosár dombja kariimáig ereszkedik hama- rotsan.

Harsog az allrna 'ás ropog a dió az egészséges., falánk fogak között.

Az asszonyok egyet-egyet kopva a szokinyazsebbe rejtenék. Kóstolónak az otthon maradt gyisriakidknek. Nem álllő, de az anyaszív könnyen látláp az illendőség határain.

Evés közben se nyugszanak a fiatalok. Egymást pöckölik allmamagjgal. Mikor a lámpiaiivegre pa'ttan egy eltévedt szerelmi lövedék, Feketédé harcossá váktozlik:- Pista! Az iktenlfáj-át! Ha megrepeszti a cilindert, a fejéhez vágom a petrolosat is. Látóim, ábba mesterkedik, Ihogy sötétet csináljon.- Nem is én vótam . .. 'hanem a iPalli.- VőjeMit, füllenitüin'k? - vág vissza a barát.- Vő jelölt? Én nem tudok róla - morogja Fekete. - Ki az?!- A lányát kérdezze meg, az tudja. . . Aki a sok oulkorkát veszi - árulkodik az előbbi f ázás menyecske.

A padokat már bontják és viszik kifelé. Kall a hely a táncnak. Az asztalokat is szétválasztják s az asztalpótlá deszkák is kivándorolnák a tornádba.

A Hányok igazgatják a baljukat, a ruhájukat. A szemiek társat keresnek.

A Fäketedi kezétől búgnak imár a húrok. Leánykacáj feszegeti a levegőt. A meggölbö- rödött izmokba forró&ág szalad. A várákozó idegek mohón tapadnak a simuló testre. Dobog a padló. Közös ritmussá mélyül az értzés. iLehúnyt szemmel dúdolja, éli a zene és a tánc varázsát a párimélkiüli.

Mindenki vidámnak látszik, csak (Fekete nem. Figyeli hűtlennek mutatkozó lányát a szilajitáncú vőjélölt karjaiban. Keserűség lebeg dacos ajka fölött. Minden ütem, minden dobbanás bőszebbé teszi.

Erdős Pista a tánc hevében figyeli Feketét. Tudja, érzi, mennyire gyűlöli őt. De most, a tánc mámorában, ezt is elfelejti és nagyolt rikkantva veri a padlót;- 'Híj! de piros kedvem van!- Vigyázzunk ám! A padlót én csináltattam.- Én meg ikilifcasztom a csizmám sarkával.- De nem nálam.- Sajnálja a lányát?! . . . meg a táncolt?- Sajnálom!- Apjuk! Nyughaiss! Ne izéij ilyenkor is!- A ‘fadqmányos isteniét! Utóilszor van tollfosztó. Jövőre ki tudja hol leszünk.

Harsog az éjféltájjá Vigalom. Az asszonyok a sarokba ülnek, hogy nagyobb legyen

a tér. Várják, hátiba derékon kapná őket valaki. De a lányok nem engednek. Megtartó- an simulnak a táncosukhoz.

Fékete Ágnes p’irossága majd kicsattan a boldogságtól.

Az apja pedig dühöng, mert Kálmán fia úgy pengeti a citerát, mintha sobse ákarná abbahagyni.

Feketémé az urát-őrzi tekintetével, nehogy fölborítsa a hangulatot.

A lámpa .megint haldoklik a hőségtől. Erdős kitárja az ajtót.- Azt mégse! A szakirámentumát! - ugrik föl Fekete.

Megáll a muzsika, a tánc.- Ne olyan méreggel, Fekete bácsi! - mókáz a főtáncos.- Fekete bácsi?!

39