Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Bárdosi Németh János: Otthoni idill (vers) - Bárdosi Németh János: magyar múzsa (vers)
BÁRDOSI NEMETH JÁNOS Otthoni idill Nem elég hosszú itt a nap, alig aludtam, megvirrad, besüt a fény és kelni kell, köszönt a harmatos reggel. A diófán gyémánt remeg, oly tündöklők a reggelek, pirul a szép paradicsom, méh dong, míg kávémat iszom. A karcsú, lenge dáliák a kerítésen át meg át beszólnak, siess, nincs idő, valóban fut, oly rémítő, akár a zuhogó malom, az öcskösöket hallgatom: fürdünk vagy horgászunk csupán a vízben lúd, kacsa után. Aztán a főtt-rák déli nap az árnyék alá hazahajt, ebéd vár, friss gyümölcs, a fák kanalunk zaját hallgatják. Idehaza én így vagyok, szó közt a szálló csillagok nézik, a maradék-család hogy hozza össze sátorát. Mert innen, onnan jön a had, akár egy röpke percre csak, kezet ráz, néz és szó se kell, már minden fénylő értelem. Nem elég hosszú itt a nap, söprik a csillag-utakat, a hold kiül az ég alá, mintha szavunk is hallaná. De akkor meg a kutya-had üvölt a városvég alatt, nézek, dárdás kukoricák őrzik a holdas éjszakát. magyar múzsa Balassitól a költő nálunk mindig strázsált, ahogy strázsálunk, siratta sorsát, s tollal, karddal viaskodott a csillagokkal. Így, úgy, de folyton harcban állott, védve a hont s a szabadságot, prókátor volt a nép nevében, akiért én is annyit égtem. Kenyér, szabadság, így csatáztunk, pedig a szépség volt az álmunk, mélázni csöndes lombok árnyán. Magyar múzsa, virrasztva, árván, így vagy igaz és nemes fajta, fejed a csillagokra hajtva. 5
