Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - TANULMÁNY - Nagy Miklós: Madách-reneszánsz a színpadon

is kinevettette? Azt hiszem, a fiatal apostol szónokias pátoszának, embereket félreismerő naívságának némi megcsipkedése nélkül színre sem kerülhetett volna korunkban a Csak tréfa. Későbbi jegyzeteiben maga a szerző is vallotta komikum és tragikum egységét („Don Quisot, Brutus” rendelte szorosan egymás mellé a két jelképet ennek jegyében), amint ezt Halász Gábor 1942-es esszéje kifejti. Maga a Tragédia minden lapján példával szolgálhat arra, miként nyugtázza Lucifer fanyar iróniával Ádám rajongását és összeomlását.

A mai műemlékvédelem nem csal. A régi épületek friss pótlásait elütő színű anyagból készíti, hogy egyértelmű helyzetet teremtsen. Amennyire nem árt ez tér és forma szépségének, olyannyira kérdéses az eltérő nyelvi stílusú kiegészítések megítélése a költői rekonstrukciókban. Keresztury Csákját olvasva gyakorta megörvendeztetik sze- münket-fülünket a változatos ritmusú mondatok, tömör és kifejező metaforák, megszemélyesítések („A szél rikolt s hozzá eső veri Süket dobjait.” - „Napom hanyatlik; az idő Vak éjbe ránt.”). Babits és Kosztolányi nélkül nem születhettek volna e sorok, de hogy illenek a változatlanul meghagyott romantikus alapszöveghez? Az eredeti nyelve elvontabb, kevésbé érzékletes, nyüzsög benne az erőszakos szócsonkítás (üld, álmidat stb.), meg nem honosult összetétel (nemzetcsata, árnylelkek, harcsisak stb.). Kivált az utóbbi két kategóriát ritkította, a bombasztokat törölte az átdolgozó, ám a nehézkesebb, konvencionálisabb hasonlatokkal kegyelettel bánt. Hiányzik így a műből a nyelvi összhang, azonban a disszonancia bántónak még nem mondható.

Hubaynak e ponton a műfaji jelleg sietett segítségére. Feltűnik nála is a betoldott részek szókincsének újdonsága, frappáns rövidsége, amely nagyonis szembenáll a meghagyott áradozással. Az ellentét aztán jelentéssel telik meg. A világgyűlölő idealisták maradnak meg a tirádáknál, nyelvújításosságnál, de friss csúfolódó köznyelven szól Széphalminé, meg cinikus környezete. Így a komédia nemcsak megtűri a nyelvi tarkaságot, hanem a konfliktust aláfestő funkcióval látja el. Valami hasonlóra bukkanhatunk a Csák végnapjaiban is, ahol a királynak s udvarának nyelve nemes egyszerűségével mintegy racionalizmusukat példázza Csák, Omodé Miklós és Dávid folytonos érzelmi ömlése ellenében. Aligha tudatos elrendezés ez. Inkább arról van szó, hogy Keresztury kiegészítései szükségszerűen a korábban mellőzött Róbert Károlyt, Tamás érseket, Gentile bíborost beszéltetik, míg a kiskirály már eddig is kidolgozott miliője jobbára madáchi stílussal él.

A 20. század második felében egyre tágulnak a madáchi életmű határai. Európa legkülönfélébb pontjain kerül sor a Tragédia előadására, új fordításairól félévente hallunk. A nagyvilág kivételes alkotásához, a magyar nyelvközösség drámatermése egészéhez kerül közelebb a jobb vagy halványabb színrealkalmazások útján. Most már kritikán és irodalomtörténetíráson a sor, hogy szakítva a korábbi előítélettel, a műelemzés új gyakorlatát hívja segítségül a másodvonal drámáinak átvilágítására. Erre sürget a költő születésének közelgő 150 esztendős évfordulója is.

357