Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Kósa Csaba: Részletek Marcika naplójából
Fészkelődtem mellette, mert nem értettem, miről elmélkedik, s le akartam csúszni a földre, hogy a kismajom fejére húzzam a sapkát, Tohonya azonban magához fordított, intőn felemelte a mutatóujját.- Ülj a seggeden, mert megbánod! Néhány perc múlva újra mocorogni kezdtem.- Miért nem figyelsz Marcika - villogott Tohonya szeme. - Téged semmi sem érdekel? Tudod mi lesz így belőled? Semmi! Egy nagy nulla! Utcaseprő, halottmosó! Sintér lesz belőled, érted, sintér! Attól kezdve egy árva szót sem szólt hozzám, még a tekintetemet is kerülte. Ült az asztala mögött, firkált valamit, mert örökké firkál, végül azt mondta Tehénszeműnek, hogy kimegy a kocsmába pálinkáért, mert csak úgy tud firkálni, ha pálinkája van, s ránkcsapta az ajtót. Sokára aludtam el aznap, valahogy nehezen jött álom a szememre. Tohonya meg Tehénszemű a konyhában hallgatóztak, alszom-e már; Tohonya szerint aludtam, Tehénszemű szerint nem. Igazán nem akartam, hogy megint összekapjanak miattam, elhatároztam, inkább életjelet adok magamról.- A strici - érkezett válaszul Tohonya fojtott hangja. - Nem hagy dolgozni! Nem hagyja élni az embert! S már vágódott is ki az ajtó, s rohantak a kiságyamhoz, Tehénszemű csillapította Tohonyát, ő azonban nem hagyta magát, s megmarkolta erősen a rácsot.- Hát ezt érdemiem én tőled? - magasodott fölöttem. - Ezt érdemli tőled Tohonya, aki csak dolgozik, dolgozik, mint a barom, hogy te éhen ne pusztulj, s hogy megvehesse neked az összecsukható kocsit, amiben eltolhatunk a Közértbe, meg a buszmegállóhoz. Hát meg akarsz ölni engem, mondd! Végül már csak magának beszélt, még a hangja is elcsuklott.- Igen, ez meg akar gyilkolni engem. Az idegeimet tépdesi, az agyamba markol az üvöltésével. Az őrületbe kerget, a bolondokházába! El is tűnt hazulról hamarosan, másnap délután láttam újra, a heverőn feküdt, s Tehénszemű vizesruhával borogatta a homlokát. Egyszer csak felült, rámbökött:- Na, rendesen viselkedtél, hadd hallom? )an. g. Utyuli-Mutyuli minden szombaton nálunk van. Délután öttől hétig van nálunk, szigorúan hétig, mert nem akarja zavarni Tohonyáékat. Legutóbbi szombaton Lilaorrú nénit is magával hozta, a Lilaorrú néni még nem látott engem, s szeretett volna megnézni mielőtt meghalna. Csokoládét is hoztak magukkal, addig azonban nem adtak belőle amíg oda nem ültem Lilaorrú néni ölébe. Lilaorrú néni széles, érdes nyelvét kicsúsztatta az ajkai közül, végignyalta a fülemet, az orromat, belenyalt a nyakamba, aztán eltartott magától s azt mondta: Tiszta Kuglifej, kiköpött Kuglifej! Tehénszemű megjegyezte, hogy a szája nem, a száját is figyelje meg Lilaorrú néni, és ő valóban végignyalta az ajkamat - Tohonya felugrott, kiment a szobából - s kijelentette, hogy a szája az tisztára Tehénszemű, bár Utyuli-Mutyulinak abban igaza van, hogy a lábtartása mégiscsak Tohonya.- Na és tudja a kisfiú, hogy micsoda az a cviki-puszi? - kérdezte Lilaorrú néni, s kétoldalt belecsimpaszkodott az arcomba, s húzta, feszítette a bőrömet amennyire csak tudta, aztán Tehénszeműhöz fordult, hogy ad-e nekem kamillát kecskebogyóval, és nagyon letolta őt, mert még egyszer sem adott nekem kecskebogyót. Még az én fülembe is belecsimpaszkodott, és beleharsogta, hogy egyem meg a kecskebogyót, mert 3°9
