Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Ádám Gizella: Útban az emberekhez (elbeszélés)
osztályfőnökünknek megvoltak a maga kedvencei. Főleg ezek néztek új tanárunkra ellenszenvvel és tettek rá megjegyzéseket. Alacsony termetével, vékonyka hangjával nem számíthatott nagy tekintélyre közöttünk, hát igyekezett szigorú lenni. A harmadik, negyedik órán észrevettem, hogy az órákon, ha jelentkezem, többször is felszólít. Az egyik dolgozatom írásakor mellém állt és nézte a füzetemet. Egy héttel később felhívott magához. Megkérdezte:- Ereznél kedvet ahhoz, hogy a szakmunkásképző egyik osztályával klubdélutánt szervezz? A csodálkozástól alig tudtam válaszolni. Csak dadogtam:- Én ... nem is' tudom. Még sosem csináltam ilyet. De mindent el fogok követni. Igazán nagyon igyekszem. Szörnyen meglepődtem. Miért éppen engem választott ki? Az osztálytársaim, akik a következő órán meghallották, hogy engem bízott meg a klubdélután megszervezésével, szájvonogatva néztek össze. Miért éppen Kovács? És ezután a készülődés. A fiúknál az intézetben, aztán a műsor összeállítása, az osztályban a lányokat lelkesíteni... A végén minden elrendeződött. Csak sikerüljön! Azóta egyre kevesebbet vagyok a pohárban. Annyira lekötött ez a klubdélután- ügy, olyan sokat beszéltem az utóbbi hetekben, hogy alig volt időm gondolkodni vagy unatkozni. Már nem is érzem nyomasztónak a csendet. Mióta a „kistanárnőm”, ahogy én hívom, itt van, azóta van mire gondolnom. Talán én is tanárnő leszek, olyan, mint ő. Azt akarom, hogy érezze: szükségem van rá. Bízom benne, ö az egyetlen, akinek megengedném, hogy bejöjjön a pohárba. De ne jöjjön be! Hiszen nem akarom, hogy rossz legyen neki a csönd. Én szeretnék inkább kikerülni - most már örökre. ❖ Hát megvolt! Elvégeztem a feladatomat. Kisebb hibák azért akadtak, de azt hiszem, sikerült. A lányok is, meg a fiúk is jókedvűek. Remélem, jól mulatnak. Most már táncolnak. Az előbb jött ide hozzám a tanárnő és megköszönte. Tulajdonképpen mehetnék haza. Jó nézni őket! Éva már az ötödik fiúval táncol. Na, persze. Még csak fél tíz. Lehet, hogy még a tizes buszt is elérem.- Szabad lesz?- Én?- Igen.- Kérem. 300
