Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Ádám Gizella: Útban az emberekhez (elbeszélés)
- Nem sokáig, mert sietek.- Ülj le.- Hát mi újság a városban? Azért jöttem, mert anyám adott pénzt ruhára, és csipkeszövet kell hozzá. Gondoltam, te majd hozol.- Hát éppen hozhatok. Milyen kell?- Fekete. Itt a pénz. Két méter kell belőle, duplaszéles.- Jössz a bálba?- Nem én. Hol lesz? Az iskolában?- Ott hát. Hol lenne másutt? Te miért nem jössz el? Ott lesz Bandi Jóska is. Terka sokat sejtetően mosolyog. A sáros hó lecsorog a csizmájáról, a padlón már tócsa kerekedett.- Vagy már nem érdekel?- Menjél már! Az a vörös képű!- Mit számít az! Az öregek azt mondják, ő a legjobb traktoros a tsz-ben.- Felőlem aztán lehet.- Na, én megyek, mert sosem érek haza. Majd holnap átjövök az anyagért. Hánykor jössz haza?- Négykor.- Szervusz, Emma.- Szervusz. Jó éjszakát. Terka vaskos alakja lassan távolodik. Már nem látom, csak a csizmája cuppogása hallatszik, aztán az is elhalkul. Jaj, ezek a reggelek! Milyen sötét van! Anyám már készíti a reggelit. Közben zsörtölődik. Minden reggel, mióta bejárok, ugyanezt elmondja.- Jaj, lányom, mire való ez? Ebben a hidegben! A disznók moslékja is megfagy, te meg gyalogolsz a buszhoz! Mire jó ez? Minek tanulsz? Itt a tsz-ben kapnál munkát. Vagy bemennél a gyárba. Mariska is bement, és nézd meg, ezerkettőt keres.- Ó, anyu, ne mondja már! Már csak két év van az iskolából.- Két év, két év! Es utána?- Majd csak lesz valahogy anyu.- Milyen hosszú ez az út a buszig! Most meg még hó is esett az éjszaka. Fél hét. Hétre benn van a busz, ha nem késik. A házunktól a buszig egy kilométer. Ez persze nem sok, csak télen, amikor nagy a hó. Na, végre, itt a buszmegálló. Innen, a tanyáról senki nem jár be ezzel a busszal. A korábbival, az ötórással jár be Tibi meg Mariska a gyárba. Ha én is oda mennék dolgozni, ha én is bemennék a gyárba, kelhetnék négykor. Fázik a lábam. Pedig most kaptam ezt a csizmát. Elég szép. Persze, a suliban a lányoknak nem tetszik. Dehát... ők városiak. Itt a busz. Olyan rosszul csukódik ez az ajtó. Ugyanazok az emberek. Egy új utas sincs. Az a fiú oda jár a mi gimnáziumunkba, de még soha nem beszéltem vele. Pedig minden reggel együtt megyünk a buszon is, meg a busztól az iskoláig is. A helyemen ül valaki. Nahát, az az öreg bácsi, aki az ajtónál szokott ülni! Biztosan fázik. Nem baj, van elég üres hely. Legalább fűtenének. Nem lehet kilátni az ablakon: szép jégvirágos. Most én is a poháron kívül vagyok. Itt ülök közöttük, és mégsem tudok azokról a dolgokról, amelyekről beszélnek. Mariann mesél. Körülötte állnak a többiek. Hallgatják. Velem nem törődik senki. Ha egyik nap nem jönnék el, nem hiányoznék senkinek. Csak jelentené a hetes: hiányzik Kovács Emma. A tanár beírná, és ha megkérdezné, mi van velem, nem tudná senki. Nekem nincs barátnőm. Eszti ül mellettem. Ö is tanyasi, de kollégista. Lehet, ha én is kolis lennék, nekem is lennének barátnőim. De anyuék nem engedték, hogy benn lakjak. Szegény anyu! Apa is meg én is otthagytam volna egyedül a tanyán. így is szörnyű unalmas lehet neki, egész délelőtt magában. Miről is beszélnek a lányok? Valami filmről, amit most adnak. Én is szoktam moziba 298
