Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - Maros Dénes: Őrzője vagy magadnak (elbeszélés)
MAROS DÉNES Őrzője vagy magadnak „Egy embernek vala két fia. És monda az ifjabbik az ö atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.” Csak az elhatározás volt nehéz. Hogy odaálljon az apja elé, földek és barmok ura elé. Szólni már csengő hangon kezdett. Az öreg arcán alig moccantak a ráncok. Idősebb fiára nézett elébb, majd hosszan a követelőre:- Tudsz-e te nélkülem tenni? És ha tudsz is, jobb-e az, mint amit én cselekednék érted? A fiú némán állt. A kérdések kétkedést fejeztek ki. Apja kétkedik, és ez több, mint amit remélhetett. Magabiztos parancsaihoz szokott és feltétlen engedelmességhez. Korai lett volna még válasszal sértenie a kétkedést.- Van-e már erőd? Láttál-e eleget? Hallgatott. Az ajtón át nézte a messzeséget. Hegyeket sejtetett a távol, mögöttük városokat vidám népséggel. Szólhat-e róluk? Nem látta tán senki közülük még a sötétzöld erdőket sem, az erdők közt szélesen mormogó folyót, a fortyogó vízeséssel. Bátyja közelebb húzódott apjukhoz. Hangosan roppant állkapcsa. Kegyetlen harapásokkal marta önnön ajakát. Erősebb volt, szélesebb vállú fivérénél. Ha a csorda közé ment, száját sem nyitotta ki, utat engedtek neki a marhák. Sugárzott ereje, és ő tudta ezt. A hegyekről, és ami azokon túl van, már egy éve nem álmodott. Ha öccse szóba hozta, némi töprengés után legyintett, hogy dőreség. Most is, amikor rámordult apja - „Neked szavad sincs?” -, legyintett, és halkan szűrte fogai közt a szót. Így tétováztak hármasban. Az öreg felesége kinn veszkődött épp az állatokkal. Különben sem kérdezte volna senki. Más dolog az övé. Fontosabb dolog. Az apának homályosan rémlett még valami ifjúkori vágyaiból: Egyszer elhagyni a nehezét, az öröklött birtokot nyűgeivel, felkerekedni a csilingelő pénzekkel. Dús asszonyokkal akart hálni, és erős borokkal locsolni torkát. Aztán lecsillapodott, mint vérmes ember, akin eret vágtak. Üszőszemű asszonya kereste kedvét. Fiakat szült, nevelt. Ha álom zavarta éjszakáját, káromkodva fordult a másik oldalára. De ez a fiú, ez a kisebbik, most elszánta magát arra, amit ő egykor próbálni sem mert. - „Dőreség” - böffent a másikból a megvetés. Mit tud az minderről? A közelben asszonyt lel majd, ki rendre egészséges gyerekekkel ajándékozza meg, nagyokat ordít, mikor szólni kíván, és ha ünnep köszönt be, eltűri a félnapos részegséget. Valaki pedig elindul a hegyeken túlra, aztán nagy híre kél gazdagságának, szerencséjének. Hátha fia sem jár rosszabbul?- Merre indulnál? - kérdezte inkább kíváncsian, mintsem számonkérően.- A hegyeknek, és túl a hegyeken . . .- Csak elherdálnád a pénzt! - vetette közbe a báty. 207
